Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Szabók (Gyulai Éva)

Szabók A szabóság újkori történetére vonatkozó források azt mutatják, hogy ez a mesterség — talán egyedülállóan — a középkor végi virágzást követően nem mutatta a hanyatlás jeleit, s ebben a speciális alapanyag játszott döntő szerepet. A nyugati textiláruk árának csökkenése, a luxusáruk mellett az olcsóbb külföldi posztóknak a külkereskedelemben való tömeges megjelenése szinte kizárólag az exportból származó szövetet terjesztette el Magyarországon, s bár a posztók ára csökkent, még mindig elég drágák voltak ahhoz, hogy elkészítésük megoldhatatlan legyen a háziipar keretei között. A külföldi finomabb szövetekkel csak a helyi csapók által a kallókban készült szűrposztó vagy az olcsó, előbb Törökországból, majd Erdélyből származó abaposztó versenyzett, a külföldi alapanyag azonban inkább a városi, mezővárosi fogyasztók, a nemesi réteg, az utóbbiak a kevésbé tehetősek, illetve a falusi és mezővárosi parasztság igényeit szolgálták ki. A háziipar főként az asszonyok szőtte len- és kendervásznakat dolgozta fel fehérruhának, a felsőruházatra való posztók a kézműves ügyességét kívánták meg. Kassa első szabókat illető céhkiváltsága 1457. december 12-én született, a kassai tanács ekkor engedélyezte a szabócéh [Schneider Creche) német nyelvű céhszabályzatát, a hártyára írt oklevél ma is megtalálható Kassa Város Levéltárában.

1 Az oklevél tartalmazza a mesterremek leírását, majd megtiltja, hogy bárki idegen szabóterméket vagy ruhát {mit fremdem Schneiderwerg und claidern) hozzon be Kassára, kivéve az országos vásárokat, elkobzás terhe mellett. A lefoglalt áruk fele a tanácsot, másik fele a céhet illeti. A Városkönyv bejegyzése szerint a kassai céh a város tanácsának hatósága alatt állt, ugyanakkor a város lakosai csak hozzájuk fordulhattak, ha ruhát akartak varratni, s nemcsak Kassán, hanem a város körzetében is {hej der Stadt oder auf dem Lande).

2 A kassai szabó társulat, akárcsak a többi helyi céh ettől kezdve az anyacéh státusát és primátusát vindikálta magának a felső-magyarországi városszövetségen belül, illetve hatalmas vonzáskörzetében a 16—17. században. A régió másik korai, még a középkor végére visszamenő céhprivilégiuma Miskolcról ismeretes. Az oklevelet I. Ferdinánd adta ki Bécsben, 1550. március 7-én, s kiderül belőle, hogy a miskolci sza-