Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Posztósok, szűrcsapók, gubások (Gyulai Éva)

A miskolci gubás ifjúi társaság vias^nyomata (Miskolc, HOM) Miskolci „gubás ijjúi társaság' pecsétje (Miskolc, HOM) fennmaradt behívó táblájuk felirata szerint ekkor a főcéhmester: Imri József, az alcéhmester Psenyecki Sámuel, a jegyző Koreny Pál volt, vagyis magvarok és szlovákok egyaránt működtek a céhben.

37 Sokszor nem vált el a szűrcsapók és gubások mestersége, több csapó mindkét fajta előállításában jeleskedett. A miskolci csapók már a 18. század első felében specializálódtak, 1732-ben egy részük szabókkal, szűrszabókkal, más részük a gubásokkal közösködött, egyik pecsétnyomójukon a szabókkal, a másikon a gubásokkal szerepelnek együtt,

38 végül azonban a gubások és csapók maradtak együtt, s a reformkorban már gubáscéh néven működtek. A miskolci gubások (gubacsapók) 1843-ban készíttetnek behívótáblát, amelyen két gubáslegényt ábrázoltak, az egyik egy hatalmas üst előtt áll, a másik a tépőszéken ül. 1827-ben egyébként a „gubás ifjúi társaság" is véset pecsétet, ezen két legény látható munka közben.

411 Az 1732. évi pecsétnyomókon még az íj fát, csapófát és gyapjúkártoló körömpőt ábrázolták a miskolci csapók jellegzetes eszközeként, száz évvel később azonban, a technika fejlődésével már a gyapjút tépőszéken és kártolószéken készítették a szövéshez elő. A posztó azonban csak akkor lett kész, ha a kallómalmokban vízben tömörítették, kallattak, s csak akkor lett jó minőségű, ha tiszta gyapjút használtak, anélkül, hogy mást vegyítettek volna hozzá. Gömör vármegye 1724-ből való végzése így szabja meg a csapók munkafázisait: „A gyapjúnak az eleit és javát a zsinórverőknek, úgy máshová is ne distrahálják [= ne vigyék és adják el], sem pedig kecskének vagy szarvasmarhának a szőrit a gyapjú közé vegyíteni ne merészeljék, hanem a posztót mésznek vegyítése nélkül megkalloltatván, s azután megszáraztatván, s helyesen az végeit és a széleit kiegyenesítvén, azonképpen szárazon s készen adják a szabók kezében."

41 A szűrcsapók és gubacsapók között már a 18. században elkezdődött a piacokért folytatott harc, a szűrcsapók, akik kénytelenek limitált áron eladni termékeiket, sőt adót fizetni, panaszkodnak a gubásokra, akik még az alapanyagot, a gyapjút is megszerzik előlük. „A mi szűrcsapó mesterségünkhöz kívántató mediomoknak megszerzését. .. egész esztendőnek lefolyása alatt csak egyszer, úgymint tavasszal a gyapjú bevételének idején kölcsönös és keserves intereses (= kamatos) pénzzel szoktuk superteneálni, de mesterségünk folytatói ez országban practizalni szokott fekete guba öltözet csinálok végső pusztulásra jutni kénteleníttetnek, kik is (minek előtte a szűrcsapók eszekre sem vennék a gyapjú keresést) még in Octobri előpénzzel szoktak mindenfelé proripiálni, és drága áron bátorkodnak gyapjaikot beszerezni és a limitatio szerint reguláztatott szűrcsapóknak tetemes kárára a gyapjúnak árát felverni... Minthogy közöttünk nemesi praerogativával élő emberek is vágynak... egész terheiket mi ignobilis személyek viseljük".

42 A guba, amelynek készítői már 1570 körül feltűnnek Sárospatakon Kispatak dézsmafizetői között,

43 a 17. században megjelenik Zemplén vármegye árszabásában, itt öregembernek és inasnak