Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

BŐRIPAR - Szíjgyártók (Veres László)

teljesen eltűnt a remeklés feltételei közül. A mesterré válni szándékozó szíjgyártónak érteni kellett a bőrkikészítéshez, továbbá a nyergesmunkákhoz is. Ez utóbbi azért érdekes, mert a privilégium külön cikkelyben foglalkozott a nyereggyártókkal és tilalmazta azok befogadását, szíjgyártókat megillető munkavégzését. A kassai főcéh kétségtelenül segítette a vidéki céhek megerősödését, fejlődését. Megfigyelhető azonban, hogy egy idő után a vidéki céhek igyekeztek megszabadulni a kassai fennhatóságtól. Ezt a miskolci mestereknek 1804-ben sikerült elérni egy tetemes összeg (65 R 4 frt) lefizetése után.

20 Ezek után a miskolci szíjgyártócéh 1796. augusztus 7-én elkészült ládája vált Borsodban „Felső Ládá"-vá, vagyis a miskolci céh vonta fennhatósága alá a környéken létesült új céheket, elsőként a szikszóit.

21 A miskolci céh első vidéki mesterei mezőkeresztesiek, mezőkövesdiek és ónodiak voltak. A főcéh a Sajó folyótól nyugatra elterülő mezővárosokra terjesztette ki leginkább a hatását. 1804-től 26 vidéki mestert jegyeztek be az anyacéh jegyzőkönyveibe,

22 Az anyacéh, illetve az 1872-ben létrejött ipartársulat kapcsolata 1880-ig nem szűnt meg a landmaisterekkel, a „vidéki úgy nevezett felmcsterek"-kel. A 18. század derekától Borsod és Zemplén vármegyében a szíjgyártómesterség látványos fejlődésnek indult. A 19. század közepére az iparűzők száma Borsodban elérte a 60-at. Ezt követően azonban gyors hanyatlás következett be. A mesterek kitelepültek a vidéki városokba.

21 1883-ban már egyetlen szíjgyártó sem létezett Miskolcon. Zemplén vármegyében a 19. század elejére a szíjgyártómesterek száma túlhaladta a 40-et.

24 Ezek közül 30 volt a céhesmesterek száma, akik 6 segédet foglalkoztattak, s mindössze 5 volt az inasok létszáma. A mesterek és a tanulók egymáshoz viszonyított számaránya jelzi, hogy a mesterség már ekkor megélhetési gondokkal küszködött. A főcéhek, a sárospataki és a tokaji társulatok 7, illetve 2 tagot számláltak. A tokaji céhmesterek továbbra is a lakatosokkal, csiszárokkal, órásokkal együtt voltak képesek céhük fenntartására. A zempléni szíjgyártók 2/3-ad része, 21 mester a falvakban és a Hegyalja középső részein lévő mezővárosokban űzte mesterségét részint a pataki, részint pedig a kassai céh landmaistereként. A céhrendszer megszüntetése után az ipar társulatok létrejöttekor mindössze 8 szíjgyártó vállalkozott a 19. század utolsó harmadának kihívásaira.

25 Miskolci s^íjgyártócéh pecsétje (Miskolc, HOM) [JEGYZETEK] 1 GÁBORJÁN A. 1982. 31. 2 SZÁDECKY L. 1913. 174. 1450-re teszi a céhállítást. A kassai múzeum archívumában található artikulus viszont 147()-es kiadású. VSM CA. Remenari 423. sz. 3 A céhszabályzatot teljes terjedelemben közli TÓTH E 1889. 26-32. 4 VSM CA. Remenari 722b. sz. 5 DOMONKOS O. 1991. 86. 1621-ben a szakmári szíjgyártók is szabályzatot kértek a kassaiaktól, mint főcéhtől.; VSM CA. Remenari 722b. sz.