Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

BŐRIPAR - Vargák (Veres László)

J4 miskolci cipés^céh behívótáblája (Miskolc, HOM) hoz alkalmaztatva" eszközeiket, termékeiket erőszakkal elveszik.

34 A 17. század második felében a vargák száma stagnált, arányuk a bőriparon belül csökkent a csizmadiák és a cipészek számbeli gyarapodása miatt. A 18—19. században mindössze 2 újabb céhalapításról és egy céhalapítási kísérletről van tudomásunk. 1702-ben a Borsod megyei Szendrő vargái szereztek maguknak kiváltságlevelet,

33 1822ben pedig az Abaúj megyei gönciek a kassai céh filiájaként.

36 Borsod második legjelentősebb mezővárosában, Sajószentpéteren is sok varga működött, akiket a miskolciak kontárnak, vagyis ellenségnek tekintettek. 1799-ben megakadályozták a szentpéteriek céhállítását. A szentpéteriek arra hivatkozva kérték működésük legalizálását, hogy egykor létezett náluk céh, bár a privilégiumot nem tudják felmutatni. A miskolciak a vármegye elutasítását úgy nyerték el, hogy kérték a péteri vargamestereket, bizonyítsák a remeklésüket. Kinél tanultak és kiknek mutatták be művüket. Ennek a követelménynek már természetesen nem tudtak megfelelni a szentpéteriek.

37 A vargamesterség története a 18. században eltérő sajátosságokat mutat. Északkelet-Magyarország történeti vármegyéiben, Abaújban és Gömörben már a 16. század végétől megfigyelhető a vargák és tímárok közös céhszervezetbe való tömörülése, nyilvánvalóan a vargák számának csökkenése és a tímárok számának növekedése miatt. 1596-tól Kassán már csak tímárcéh létezett, amelynek a vargák is tagjai voltak.

38 Ez a változás bizonyára összefügg azzal, hogy a modernebb, divatot követő lábbelikészítés itt bontakozott ki először. Zemplénben a 17. század derekától a bőrkikészítő és a lábbeli javító tevékenység került a vargáknál előtérbe. A polgárosodás adagosnál magasabb szintje ad magyarázatot arra, hogv a csizmadiák számának növekedésével párhuzamosan a vargák száma csökkent, és a 19. század elejére Gálszécs kivételével egyeden mezővárosban sem volt már vargamesterséget űző. Borsodban, s különösen annak centrumában viszont szépen gyarapodott a vargamesterek száma. 1698-ban 10; 1730:15; 1758: 21; 1770: 40. Az utóbbi időszakban a 40 céhesmester mellett 20 segéd is dolgozott.9 A miskolci vargák 1716ban újból megerősítették szabályzatukat, amely döntően a céh tagjainak védelmét célozta elsősorban a kontárokkal szemben: „Hogy ha penig idegen mester ellenünk Városunkban mívet hozna sokadalmok kívül annak mire el vétessék." A remeklés hagyományosan bőr kikészítésére és saru kiszabására korlátozódott: „az Ifjú mester tartozik ...a Remekhez való bőrt elkészíteni tisztességesen Fadgyúval törve elkészítvén penig a Czéh mester házához vinni és a Remekhez rendeltetett mester emberek előtt forma nélkül meg szabni akar lengyel akar tonka sarut". A szabályzat komoly kiadásokkal terhelte a legényt, ha az mesterré akart válni. A súlyos terhekkel nyilván azt akarták elérni, hogy minél kevesebben váljanak mesterré. Csak a mesterek fiai élvezhették a kedvezményeket és az özvegy mesternékkel házasulok. A terméklátáskor a legényeknek 12 polturát kellett befizetni a céh kasszájába, s „egy itze éget borral" kellett megvendégelni