Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
FÉMIPAR - Ötvösök (Spóner Péter)
1660-ban a céh második embere, Kassay István a város 12 tagú tanácsának volt a tagja. 20 A 17. század elejéről ismerjük a céh első mestereinek neveit, a céh 1601-ben megújított articulusait és 1639-ből az inasok szegődtetésének és felszabadításának formáját. 21 A céh első céhmesterei 1625-ben Egri Ötvös Mátyás és Ötvös Balázs voltak. 1632-ben Halassy György mellett ismét Egri Ötvös Mátyás irányította a céhet. Az 1601-ben kiadott céhszabályzat a mesterjelöltnek három remek elkészítését írta elő, elsőben csináljon egy fedeles e%üstpohárt, annakntána egy pecsétet német sisakkal és vértekkel egyetemben, harmadszor eg aranygyűrűt. 22 A második articulus megkövetelte, hogy minden mester az általa készített ötvöstárgyat lássa el bélyegzőjével, e gyakorlat azonban a 16. századra nyúlik vissza. Kős^eghy Elemér könyvében az 1500-as évek elejétől a céhkorszak végéig 102 kassai mesterjegyet ismertet, melyek közül az első, Kassa város pecsétje 1502-ből származik és Antonius Goldschmiedkészítette. Az összegyűjtött 102 mesterjegy közül 55-nek a készítőjét név szerint is feltünteti. 23 Az ötvösök mellett az anyag minőségét igazolandó, az ónművesek is ellátták hitelesítő pecsétjükkel termékeiket. 1697-ben számos Kassán készült ónedény volt a város tulajdonában, melyeket valószínűleg a város által tartott lakomákon használhattak. Az ez évben készült összeírás 19 óntányért, 3 óntálat, 1 mosdótálat, két ón gyertyatartót, két virágtartó ónedényt és 1 ónmosdót említ korsóval együtt. 24 Gyakran találkozunk ónedényekkel a hagyatéki leltárakban is, de a gazdag főúri és polgári hagyatékokban vagy más célból készült összeírásokban az ötvösmunkákkal ellentétben nem darabszámra, hanem súlyra írták össze az óntárgyakat. 1635-ben Kassa főbírájának, Almássy Istvánnak leltárba vett edényei között összesen 150 font óntárgy volt. 25 A 17. század második felében már mind az ónipar, mind a kassai ötvösség egyértelműen a hanyatlás jeleit mutatta. Az 1670-es évektől a protestánsüldözés hatására számos magyar ajkú ötvös hagyta el a várost és az iparág nemzetiségi összetétele jelentősen átalakult, ismét többségbe kerültek a német iparosok. Jelentősen csökkent az ötvöstermékek iránti kereslet, a mesterek száma pedig a század derekára a felére, a század végére pedig az ötödére esett vissza. A hanyatlás jelei legszembetűnőbben az árszabásokban érhetők tetten. Az 1608-ban kiadott árszabás tételei között elsősorban mívesebb, nagy szakmai tudást igénylő, kifejezetten drága ötvöstermékeket soroltak fel. A feltüntetett munkák közel fele készült aranyból vagy vonták be arannyal. Ilyen volt például az összejáró kupa, amelyik czfra emberorczákkal megékesített, avag virágos, kívül-belül aranyozott (3 forint 50 dénár), az összejáró pontos poharaktól, kívül-belül aranyozott (3 forint) és az aranylánc^ amely nem zpmánczps, hanem csak sima, avag szegesen csinált aranyszemekből vagyon (3 forint). A legdrágább ötvösmű a virágokkal fűzftt, gyöngyökkel, kövekkel, zpmánczczpl megékesített virágos mű, melynek ára 7 vagy 8 forint volt. Számos drága egyedi ékszert is készítettek a mesterek, mint függőket, gyűrűket, a melyben drágakövek vannak, de ezek
