Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

Kiss JÓZSEF: Herman Ottó, a tudományos ismeretterjesztő

delmi intézkedéseket meghozták. (Európában legelőször Hessen nagyhercegségben 1902-ben született törvény a természeti emlékek védelméről.) Ausztriában 1901-ben nyújtottak be a képviselőházhoz indítványt a növény-, ákat- és kőzetvilág védelmére, de az ügy meglehetősen elhúzódott. A célok közé egyelőre csak a védendők leltárbavételét vették fel. Mindenesetre az ausztriai események is hatottak a hazai természetvédelemre. Hazánknak azonban ebben a kérdésben is sajátos, az osztrák örökös tartományoktól függeden utat kekett bejárnia. A hazai „őstermészet" kincseinek megmentése érdekében teendő legfontosabb munkákat Sajó Károly 1905-ben foglalta össze. Alapgondolata az volt, hogy a fajokat — akár állatokról, akár növényekről van szó — eredeti környezetükben kek megőrizni. Miután sorra vette a veszélyeztetett élőhelyeket, megákapította: „Általában legnagyobb és legközvetienebb veszély fenyegeti hazánkban a síkság és dombvidék faunáját és flóráját, valamint a belvizekét. Mert az előbbi két kategóriát feltörik, a belvizeket pedig lecsapolják." A teendőket húsz pontban adta közre, amelyek végrehajtása és a megvalósításukért folyó küzdelem a továbbiakban a magyar természetvédelmi törekvések alapjául szolgált. Érdemes ezért néhány gondolatát kiemelni. A természetvédelem ügyét törvényhozási úton kek megoldani. Az ország (földművelésügyi tárca) éves költségvetéséből „védkerületek" vásárlására áldozni kek — vélekedett Sajó Károly. Fontos ezen kívül még, hogy az iskolások ne gyűjtsék a ritkább növényeket. Mindehhez megfelelő felvilágosító tevékenység szükséges. Sajó munkássága hozzájárult, hogy 1906-ban Darányi Ignác, a földművelésügyi miniszter megbízza Kaán Károlyt a „védelemre érdemes dolgok" összeírásával. Kaán a természeti emlékeket két nagy csoportban tárgyalta. A „történeti vonatkozású természeti emlékek" közé sorolta a regékkel, mondákkal kapcsolatos helyeket és a történelmi események emlékére ültetett növényeket. A másik csoportban tárgyalta a „természetrajzi, gazdaságtudományi, esztétikai, vagy egyéb okból becseseket." Ide sorolta az őserdőket, a ritka méretű fákat és fanemeket, a kis számban előforduló növény- és állatfajokat, az értékes kőzetalakulatokat, ős tőzeg-lápokat, valamint a különleges természeti képződményeket. Kaán nemcsak összeírta a védelemre érdemes dolgokat, hanem a külföldi példák megfelelő hazai alkalmazásával összeállította a hazai teendőket. Herman Ottó, aki a természetvédelmi tevékenységen belül elsősorban a környezeti nevelés és tudományos ismeretterjesztés ügyét szolgálta, 1900-ban az Országos AUatvédő Egyesület közgyűlésén előterjesztést tett a Madarak és Fák Napjának megünneplésére a következő szavakkal: „A gyakorlati madárvédelmet a tudományok csarnokába, a legfogékonyabb szivekbe is be kell vinni. "A bejelentés után két évvel Chernél István, neves madarász, földbirtokos, függetlenségi párti jó barátja segítségével Kőszegen megrendezik az első Madarak és Fák Napját. Erőfeszítéseiket végül siker koronázta, a kultuszminiszter, gróf Apponyi Albert 1906. ápriks 27-én keltezett rendeletével — éppen 100 éve — jeles napjaink közé emelte a Madarak és Fák Napját. A rendelet a következőkkel indokolta a megünneplés szükségességét: ,^4 hasznos madarak természetével, jelentőségükkel, e madarak védelmének és szaporításának szükséges voltával, az^ erre szolgáló módokkal és eszközökkel az^ iskolai ifjúságot megismertesse, s ugyancsak ezen a napon a jaknak, cserjéknek a hasznos madarak fészkelésre és szaporodásra