Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

BALÁZS GÉZA: Anyanyelvápolással a közművelődésért

Azután fennmaradt Herman Ottó idegen nyelvű levelezése, amelyből tudjuk, hogy tartotta a kapcsolatot a finnugor nyelvészet nagy alakjával, Setälävel is. És azt is meg kell jegyezni, hogy a néprajzhoz, amelyben azért összehasonlíthatatianul nagyobb a jelentősége, tehát a néprajzhoz is a nyelvészeten át vezette az útja: „Nagyra becsült madarász elődje, Petényi János Salamon hagyatékában talált 'népies' halnevek azonosítása során Siófokon ragadták meg figyelmét a változatos halszerszámok. . ."

9 4. A korszak kedvezett a romantikus és talán naiv polihisztoroknak. Ha mégis azt kutatjuk, hogy melyek Herman Ottó munkásságának nyelvészeti vonulataiban az időt kiálló értékek, leginkább az interdiszciplináris, az egy tárgy szemléletének kötöttségétől mentes közelítésmódot tartanám annak. Átvizsgálva munkásságát, különösen annak nyelvészeti vonulatát, Herman Ottó nyelvészeti jelentőségét a következőkben látom. 4.1. A nyelvészetet nem szűk értelemben tekintette, nem ún. belső nyelvészetnek, hanem a múlttal, a kultúrával és a néppel való kapcsolatában, vagyis ún. külső nyelvészetnek. A külső nyelvészet összefoglaló elnevezés, Saussure terminológiából származik. Ma leginkább metalingvisztikának, interdiszciplináris megközelítésmódok összességének nevezhetnénk. Egészen biztosan beletartozik a szemiotika, a kommunikációelmélet, az etnolingvisztika, az antropológiai nyelvészet. És még sok más, ami a néprajzi érdeklődéssel rokon. Ebben a megközelítésmódban tehát az a közös, hogy a teljes közlési folyamatot, annak körülményeit vizsgálja. Herman Ottónál egyértelműen fölfedezhető a nyelvi tények közösségi, társadalmi, ma úgy is mondhatnánk, hogy „környezeti" vizsgálata. Ilyen irányú érdeklődését mutatja a káromkodásokról vagy éppen a harangok szaváról szóló leírása. Mai szemmel talán nem is tűnik különlegesnek, hogy a káromkodás (Herman Ottónál: káromlás) fölkeltette egy tudós figyelmét. De tudni kell, hogy az effajta jelenségek vizsgálata sokáig (sokszor máig) nem jutott el a tudományos vizsgálódás kapujába. Herman Ottó a káromlás témáját néhány sorban tárgyalja, de ez is figyelmet érdemel. Megerősíti a káromkodásokkal kapcsolatos közhiedelmeket („amiben különösen a XIX. század első felében valóságos 'virtuozitást' fejtett ki a kanász és csürhés népség és különösképpen az úrkocsis társadalom",

10 de interkulturáks megjegyzést is tesz („És ha a tót száz, sőt ezer isten t — sto, tisic bohou — kavart fel, a magyar a hetvenhetedik és jelzős nagyapjával érte be".

11 És természetesen fölveti a káromkodásokkal kapcsolatban a népnevelés kérdését. Etnolingvisztikai, vagyis külső nyelvészeti területnek tartom Herman Ottónak a hangutánzással kapcsolatos nyelvi vizsgálatait. Mint tudjuk, a hangutánzás (onomatopoezis) általános nyelvészeti jelenség, de a magyar kutatók fontos megfigyelése, hogy a magyar nyelv, különösen a népnyelv igen gazdag hangutánzó szavakban, kifejezésekben. A hangutánzó kifejezések közé sorolhatjuk a természet, a világ hangjaira „kitalált" népi szövegeket. Ilyenek például az állatok hangját, vagy 9 KOSA 1980. 12. •o HERMAN 1914-1916. 33. 11 HERMAN 1914-1916. 33-34.