Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

GODA GERTRÚD: A Herman Ottó ikonográfia

HERMAN OTTÓ IKONOGRÁFIA - GODA GERTRÚD Fotókban és képzőművészeti műalkotásokban szakmám tiszteletét próbálom leróni Herman Ottó emléke előtt. Már elöljáróban hangsúlyozom, sok más érdeme mellett, kiváló rajzolóként is tisztelendő személye, aki egyaránt bizonyítja lényegkiemelő és szintetizáló képességét. Ez a tulajdonság nagyon is hasonlóvá teszi őt az alkotóművészekhez. Bár maga is tanult fotográfus volt, helyesen ismerte fel a rajz előnyét a fénykép objektív jellegével szemben. (Kivételesen, mint például a Bársonyházi szakóca esetében vette elő gépét, hogy a felvételeket maga juttassa el Miskolc iskolái számára.) A címbe az ikonográfia terminológia jobb híján került. A közelmúlt műalkotásai kapcsán különösebben nem kell keresnünk feledésbe merült jeleket, hisz csaknem kortársak vagyunk. És mielőtt az a vád érne, én magam is háttérbe helyezem a fotókat az esszenciáks sűrítéssel dolgozó képzőművészeti alkotásokkal szemben, be kell látnom, nem nélkülözhető manapság e nagyszerű találmány! A fényképezés sok olyan tehertől megkíméü a képzőművészt, amit évszázadokkal ezelőtt a szobrásznak, festőnek, érmésznek, rézmetszőnek, vagy éppen az ötvösnek kellett magára vállalnia. Történelmi korokból csak az ő segítségükkel tudunk meglehetős pontossággal különbséget tenni az ábrázolt személyiségek között. Természetesen a többi tudományág is a maga vizsgálódását elvégzi, amikor a „Kalocsai királyfejet" 1000-ből az államalapítónkkal merjük azonosítani, vagy Szent László királyunk arcának tartjuk a „Győri hermát". A Herman Ottóról készült foto-portrék után három szoborról kívánok részletesen szólni, nevezetesen Ligeti Miklós (1871—1944) egy domborművéről, ami 1900-ban készült, a Kozma Erzsébet (1879—?) által mintázott arcképről és az 1957ben Miskolcon felavatott egész alakos köztéri emlékműről, ami a már idős Medgyessy Ferenc (1881—1958) hattyúdala volt. Ezek a legkifejezőbbek a sok ismert ábrázolás közül, mert a külsőségeken túl a jellem megörökítésére is sikerrel vállalkoztak. Mindhárom szobrász személyesen ismerte kora kiemelkedő egyéniségét, s fiatalos tisztelettel tekintettek a „nagy öregre", a korosztályukra nagy hatást gyakorló Herman Ottóra. Amikor kézbe vettük a rendezvény meghívóját, rápillantva az illusztrációra már nem volt kérdéses az invitáció témája (1. kép). A sokat pubkkált képek hatására több IKON is él bennünk Herman Ottóról. Az egyik az, amit itt látunk. Idős öregúr, két ágra eresztett, nyíratlan, ősz szakállal, természeti környezetben. Ezek a külső jelek így együttesen alkalmazva lefoglaltak a tudatunkban, s ha nem Herman Ottó lenne az ábrázolt, azt mondanánk: — Nini, mintha Herman Ottót látnám! És ez az érzés kerítette hatalmába a lillafüredi Pelelakot felkereső, kevésbé beavatott látogatót akkor, amikor a pokhisztor halála után fél évszázaddal egy olyan kedves, idős házaspár gondnokolta a házat, akiknek természetrajongása csak tovább növelte a látogató ebbéli bizonytalanságát!