Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

DOBROSSY ISTVÁN: A miskolci Herman Ottó

élt jogtudor Szűcs Sámuel lett. Az ő naplójából értesülünk a legtöbb miskolci történésről, másrészt az ő házasságukból születtek azok a gyerekek (Emma, Béla és Lujza), valamint unokák, akik ápolták Herman Ottó emlékét, gondozták és múzeumba juttatták hagyatékát. Az unoka pedig az a Sárospataki Józsefné volt, aki országos mozgalmat indított, s tevékeny részese annak, hogy Herman Ottó hamvai — végakaratának megfelelően — 1964-ben végső nyughelyükre kerültek Felső-Hámor temetőjében. (Itt csak érintőleg említem, hogy Herman Ottó másik leánytestvére, Franciska a magyar erdészet egyik kiválóságának, az 1857—1922 között élt Vadas Jenőnek volt az édesanyja. Vadas Jenőre egy hatalmas, szinte az egész életművet bemutató tábla emlékeztet a Puskaporos sziklafalán. A természetjárók forrást is neveztek el róla.) Az 1878. évi miskolci nagy árvízig Herman Ottó — apja iránti tisztelete jeléül — még használta második keresztnevét, a Károlyt, de írásaiban már elhagyta az apja által használt két „r" és két „n" betűt. (Egyébként még ma is gyakorta előfordul, hogy hivatalos megkeresésekben a két „n" betűt használják.) A naplóíró sógor Szűcs Sámueltől tudjuk, hogy a „nyugtalan, folyton lángoló szellemű Ottó" 1861-ben meglátogatta az alsó-hámori szülői házban özvegy édesanyját, nővérét, s a család többi tagját. „O hét évek óta volt már tőlünk távol, mert még 1854-ben ment el hazulról, és 1856-ban sorozták be katonának." 1873-ban viszont a nyári hónapokat kint töltötte, s ekkor írta a pókokról szóló könyvét. Két év múlva júkustól októberig élt a hámori házban, sógora szerint „természettudományos dolgokkal foglalkozott a maga bükki világában". Mivel testvére a Palóczy utcán, a ma is meglévő műemlék házban lakott, az 1878. évi árvizet követően Miskolcon termett, s meggyőződött a város történetének addigi legnagyobb pusztulásáról. (A Pece patak két ága között lakott a Szűcs család, így közvetlenül is átélték a tragédiát.) Herman Ottó országos politikai karrierje 1879-ben, szegedi országgyűlési képviselővé választásával indult. A miskolci függetlenségiekkel, Mocsáry Lajossal az élen 1879-ben, 1883-ban, s 1884-ben is bejárta a Felvidéket, az abaúji és zempléni megyerészeket. 1885 aztán Miskolc jegyében telt, hiszen házasságkötésén túl poktikustársaival ötször járt a városban, az itt-tartózkodást színházzal és hámori kikapcsolódással kötve össze. A szilvesztert is a hámori családi házban töltötték. Ekkorra már elült az esküvő keltette hullámverés is, amelyet Herman Ottó „örvendetes, de váratlan" lépésének tartottak, másrészt pedig apósának szólt, aki 1848-ban honvéd hadbíró volt, majd a kiegyezés után újra aktivizáltatta magát hadbíróként. (Ez pedig a Herman Ottó szigorú elvei szerint önmagában is kizáró ok lehetett.) 1887. Herman Ottó számára a nagy szakmai siker és a hasonlóan nagynak aposztrofált politikai bukás éve is volt. Megjelent a magyar halászatról szóló háromkötetes monográfiája, ugyanakkor Szegeden nem választották meg képviselőnek. Kossuth Lajos írta levélben erről, hogy „Hermán Ottó bukása nagyon elszomorított. Undorító dolog, hogy még egy ilyen ember is megbukhatik Magyar Országon... a magyar Szegeden, kérem Szegeden! Valóságos scandalum!" 1889-ben ugyan a törökszentmiklósi körzetben megválasztották, s így „a szegedi ügy jóvá lőn téve", de a szakmai munka és a poktika megviselték idegeit. Kimerült, a szellemi munkától orvosa eltiltotta — írja Szűcs Sámuel, így a szeptemberi és októberi hónapokat nejével Hámorban töltötte, ahol még telket is vásárolt a gyógyulás és az élet-