Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)
BARÁTI SÁNDOR: Herman Ottó madártani kutatásai
A madarakkal kapcsolatos tudományos és gyakorlati tevékenység ma két fő területen érvényesül, a madártan és a madárvédelem terén. A madártan — görög szóval ornitológia — manapság is a népszerű tudományok közé tartozik, és a legtöbb országban rendszerint néhány hivatásos ornitológus és a köréjük gyülekező amatőr kutatók és madártani megfigyelők széles tábora műveli. A tudományos madártan hazai megalapítója Petényi János Salamon (1799— 1855), aki gerinces állatokkal foglalkozó zoológusként 1834-ben a Nemzeti Múzeum alkalmazásába került, s élete végéig ott dolgozott. Az ő idejében nemcsak a múzeumi ornitológia, hanem a madártan általában is, gyűjtemények összeállításán fáradozott. Herman Ottó édesapja, az orvos és természetjáró Herrmann Károly — mint Petényi barátja — megfigyelései nyomán madártani adatokat szolgáltatott Petényinek, aki viszonzásképpen elküldte neki Ch. L. Brehm „Die Naturgeschichte aller europischen Vögel" című munkáját. Később ez a könyv - amellett, hogy Herrmann Károly nagy becsben tartja — fia, Herman Ottó pályafutásában játszik jelentős szerepet. Herman Ottó születése után alig másfél hónappal érkezik Budapestre az Európa-hírű madártudós, J. Fr. Naumann, akinek vendéglátója és házigazdája itteni tartózkodása alatt Petényi. A német tudományban ekkor zajlott le az a nagy fordulat, amit úgy lehetne röviden megfogalmazni, hogy „ki a laboratóriumból a szabad természetbe." h madarakat nemcsak a vadászott példányokból készített preparátumok segítségével kell vizsgálni, hanem élőhelyükön, a természetben. Petényi és Naumann majdnem 9 hetes közös utazása és eszmecseréi győzték meg Petényit arról, hogy neki is fel kell hagynia a hagyományos, leíró jellegű madártani kutatásokkal, és a Nemzeti Múzeum madárgyűjteményének további fejlesztése mellett a madarak életmódjának kutatásával is elkezdett foglalkozni, azok természetes élőhelyén. A cseperedő Herman Ottót is ebben a szellemben oktatja édesapja. Chernél Kálmán (1822-1891: Chernél István (1865-1922) édesapja, aki Herman Ottó halála után a Madártani Intézet igazgatója lett) ajánlásának segítségével kerül Kolozsvárra, Brassai Sámuel (1797-1897) mellé. Itt jelenik meg első tanulmánya a kabasólyomról 1866-ban, Falco subbuteo Linné címmel. Ez az értekezés már tartalmazza azokat az alapgondolatokat, amelyek a későbbiekben természettudományos szemléletét, módszertanát meghatározzák, ami nem más, mint a haladó brehmi felfogás, a madarak életmódjának kutatása és a táplálkozás beható vizsgálata. Elutasítja a német — szigorúan leíró, a morfológiát hangsúlyozó - gyakorlatot. Nem mintha a rendszerezésben nem volna rá szükség, csak a gyakorlat szempontjából haszontalan tudományoskodás ellen érvel. Herman idejében, mint láttuk, a madárvédelem előmozdítása volt az egyik fontos cél, ennek indoklására azonban érvek kellettek. Ezeket az érveket a morfológiai vizsgálatok kevésbé tudták biztosítani, annál inkább az életmód- és a táplálkozáskutatás eredményeit. Először fogalmazza meg a hasznos, tudományról vallott nézeteit: „Gyűjteményeinknek csak akkor leend a\ intézet méltóságának s komoly tudományos céljainak megfelelő értéke, ha egyes tárgyait lehetségig legkórülményesebben és egész^ lényökben ismerjük... " Majd így folytatja: „Egy emlősállatnak vagy madárnak csakis a bőrét bírni anélkül, hogy termőhelyét, nemét és még sok más igen fontos adatokat tudnánk, gyűjteményeink tudományos értékét alig szaporíthatja, legfeljebb arra szolgálhat,
