Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)
SZILÁGYI MIKLÓS: A magyar halászat kutatása (Amit Herman Ottó észrevett, és amit nem)
vonatkozó részletének 7 egyszerű átemelését. Amit a mostani ünnepi alkalomhoz méltatlannak éreznék! Inkább arra vállalkozom, hogy rámutassak: az a tény, hogy A magyar halászat könyvét a klasszikus műveknek kijáró hódoló tisztelettel emlegetjük kutatástörténeti áttekintéseinkben, nem jelenti, nem jelentheti automatikusan a hermani szemlélet és érvelési mód, különösen nem minden egyes általa közölt — értelmezett történeti adat és a személyes megfigyelésekkel, a levelező adatgyűjtéssel korrektív viszonyban lévő, ám a „prekoncepcióktól" is meghatározott megannyi következtetés cáfolhatadanul „igaz", ma is szó szerint érvényes voltát. Ha azt jelentené, utólag is megbocsáthatadan igazságtalanságnak minősülnének a kortársaknak — leghangsúlyosabban a tárgyszerűen, de személyeskedő ékel vitázó Jankó Jánosnak 8 — a kritikai észrevételei. S ha azt keUene jelentenie, végül is értelmetlenül, haszontalanul pazarlódott mindaz a tisztes erőfeszítés, melyül magyar halászat könyve megjelenése óta a magyar etnográfia legalaposabban, legsokoldalúbban kutatott 9 részdiszciplínájává avatja a hagyományos halászatot, mint a változó társadalmi és ökológiai viszonyokhoz folyamatosan hozzáigazodó „ősfoglalkozást". Arra persze nem vállalkozhatom egy rövid előadás keretében, hogy összefoglaljam: mi mindent tettek hozzá „új eredményként" a folyamatos történeti és néprajzi kutatások a Herman Ottó által kialakított összképhez. Azt azonban nyüván nem lesz haszontalan nyomatékosítanom, hogy a természetes vízi halászat akkor még az emlékezettel jól elérhető késő feudakzmus kori feltétekendszerének, ületve a 19. század második fele „folyton hanyatló" halászati gyakorlatának bizony-bizony voltak olyan, és éppen nem margináks jelentőségű részelemei, melyeket Herman fékeértett vagy figyelmen kívül hagyott. S ennek akgha a figyelmetienség, a kenő tájékozottság hiánya volt az oka! Ha monográfiája írásakor esetleg még nem áktak volna rendelkezésére szakirodalmi adatok, később olvashatott az általa bemutatottal nem egyező ismertetéseket, lévén, hogy, ha kisebb intenzitással is, de haláláig folytatta a halászati kutatásokat, 10 még utolsó nagy művében, A magyar pásztorok nyelvkincsében is regisztrálta az újabb pubkkációk szakszókincs-közléseit. 11 A hagyományos halászat néhány, okkal-joggal „fontosnak" ítélhető, utóbb részletesen vizsgált jekemzőjével kapcsolatos érdemi korrekciónak mégsem találjuk nyomát ezekben a késői művekben! 2. Herman Ottó a halászok életét és munkaszervezését a „múltban" s a civilizációtól akg megérintett területeken (az ő szóhasználatával az „ősi halásztelepeken") a maga szabadságeszménye maradéktalan megvalósulásaként értelmezte. Ez a romantikától mint korszekemtől és a poktikai kberakzmustól (no meg a kapitakzmus kori halászadatközlői nosztalgikus múltidézésétől) akgha függeden felfogása, vagyis: az „ősi magyar szabadság" apológiája, A magyar halászélet címmel egybefoglalt szépirodalmi 7 Vö. SZILÁGYI 1978. 8-16. 8 JANKÓ 1900. passim - Kettejük vitájáról 1. SZILÁGYI 1978. 11. 9 Vö. GYÖRFFY é. n. [1941]., GUNDA 1948. és SÓLYMOS 1976-1978 ilyen értelmű kutatástörténcti értékelését. '° Pl. HERMAN 1892., 1898., 1901., 1902. il IIERMAN 1914. 711-736.
