Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
népművészet sokat veszített eredetiségéből, annak a helybeli kereskedelemtől hajszolt ... üzleti szempontok mellett igen jelentékeny oka az is, hogy a régi, eredeti, értékes mezőkövesdi népművészeti anyagot annak idején összeszedték és megmentették ugyan, de ahelyett, hogy Mezőkövesden létesítettek volna egy helyi néprajzi múzeumot, mindent Miskolcra vittek el, és ez az értékes anyag, amely az ősi mintákat fenntartotta és állandóan a nép szeme elé állította volna, kizárólag múzeumi anyaggá lett és éppen Mezőkövesdre, a mezőkövesdi népre nézve értéktelenné vált." 2 * (Bayer Róbert valószínűleg az 1904-1905-ben Kóris Kálmán által gyűjtött tárgyakra hivatkozik.) 3 Az újra birtokbavétel szempontjából volt jelentősége annak, hogy 1992-ben az önkormányzatjelesül a polgármester kezdeményezésére került megrendezésre egy kiállítás a város művelődési házában, abban a jelentés teli térben, ahol leginkább átélhető a közösségi élmény. Ez a kiállítás ugyanis a helyi közösségnek készült, nem a turisztikai cél volt az elsődleges. A cél az volt, hogy a tárlat, illetőleg annak mondandója, az üzenetet hordozó tárgyak szimbolikusan visszakerüljenek a közösség tagjaihoz, lehetőséget adjanak a személyes és a közös emlékezésre. A kiállítás megnyitója, azaz a birtokbavétele ünnepélyes volt, és már a bevezető térben aktív múltfelidézésre késztette a látogatókat: a bemutatott, műteremben készített fényképek alatt üres papírlapok függtek kitöltésre várva. A kérdés az volt: kik szerepelnek a képeken? Továbbhaladva a kiállításban, emlékezni lehetett mindazokra, akik hozzájárultak a bemutató megvalósításához: akár azzal, hogy használati tárgyaikat - a történeteikkel együtt - átadták a múzeumnak, akár azzal, hogy tudományos tevékenységük színtere Mezőkövesd volt. A kiállítás témájának kiválasztásakor az volt a rendezőelv, hogy egy társadalmilag erősen tagolt közegben keressük meg a közös értékeket, azok közös kifejezésmódját. A bemutatón szereplő magyarázó szövegek is a közösség tagjai megfogalmazásában maradtak, a volt tulajdonosok, interjúalanyok mondatai kerültek a tablókra. Szinte bizonyos, hogy valamennyi helyi látogató számára személyes élményt jelentett a kiállítás, hiszen vagy a fényképen látott emberek között talált ismerősre, vagy a kiállított tárgyak valamelyike volt ismerős számára, de az elolvasott magyarázó szöveg nyelvezete, szóhasználata, kifejezései is szülei, nagyszülei nyelvét idézték fel. A látogatók szembesülhettek saját kultúrájukkal, azzal, amit a közösség tagjai együtt hoztak létre, és ezáltal maguk is felidézhették saját élményeiket. Célunk az volt, hogy „a múltfelidézés aktusa hozza létre a kérdéses eseményről, korszakról szóló emlékezet kultúráját" -, hogy Kovács Éva szavait idézzük. 4 Ne feledjük, hogy mostanra teljesen megszűnt az a társadalom - a paraszttársadalom -, amely létrehozta ezt a kultúrát. Tehát aki még emlékezhet, azt az emlékezésre kell késztetni, akinek pedig nincs mire emlékeznie, azt meg kell tanítani szülőföldje ismeretére, azaz saját kultúrájára, hogy otthon érezze magát benne. Hermann Bausinger írja a népi kultúráról szóló könyvében a „szülőföldelvről", hogy „a tradicionális javak... már egyáltalán nem tartoznak a gyermekek eleve adott külvilágához: sőt az egykor még a 2 BAYER 1926. * Viga Gyula és Viszóczky Ilona hozzászólásában ettől eltérő véleményét fejtette ki. A BorsodMiskolci Múzeum irányítója, Leszih Andor válaszában azzal érvelt, hogy intézménye nagy erőfeszítésekkel szerezte meg azt a matyó anyagot, amit egyszersmind megmentettek az enyészettől. Utal a múzeumi gyűjtemények összetett feladatára, s arra is, hogy a jóhiszemű, de szűk látókörű lokálpatriotizmus fölé kell helyezni a nemzeti kultúra megőrzését szolgáló általános érveket. Sajnálatos, de az ő véleményét igazolja ma már az is, hogy a kövesdi gimnáziumban létrehozott gyűjtemény lényegében megsemmisült. Vö. LESZIH 1926. A kérdésről összefoglalóan írt: FÜGEDI 1982: 122-126. 3 VIGA 1989. 4 KOVÁCS 2003.
