Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

Ugyanakkor az adott textília összességében szemlélve a helyi karaktert mutatja, megformálása alapján szervesen illeszkedik a kazári keskeny gangok díszítésének sajátos változási folyamatába.

20 Amíg a 21. század etnográfusa Nógrádban is már jószerével inkább csak a tárgyakat faggathatja, fél évszázaddal előbb még a muzeológus szeme előtt játszódtak le az ilyen folyamatok. Manga János a Szécsény-közeli kistáji csoport szabadrajzú hímzéseit kutatva megállapította, hogy az 1940-es években változás állott be itt a fekete alapszínű, klott vagy selyem szakácskák hímzésében. Ennek oka az volt, hogy a mezőkövesdi asszonyok erre a vidékre is eljutottak, s kínálták formára hasonló, de jellegtelen, „sem matyónak, sem palócnak nem nevezhető" díszítményű kötényeiket. A szerény érdeklődés arra indította őket, hogy „megtanulják" a helyben szokásos mintákat. Utóbb az ilyen, bár elnagyoltan kivitelezett, műselyemmel varrott kötények már kelendőek lettek, s „háttérbe szorították a régi palóc hímzéseket.""

1 Az emlékezetből az idézett tanulási folyamat részleteire már nem kaptam választ. Arról azonban Rimócon beszélnek az idősebbek, hogy az 1930-1940-es években vásároltak matyóktól szakácskákat, ki minyőt akart: matyósat, vagy hasonlót ahhoz, amilyeneket maguk varrtak. Bár a szécsényi vásáron is árultak a mezőkövesdiek, gazdagabb volt a választék Gyarmaton, oda szívesebben jártak ezért. Az árusoknál voltak kész darabok, de varratlanul, azaz csak a hímzés volt a kelmedarabon, amit azután helyi szokás szerint szegtek, cifráztak fel maguknak kész köténnyé. De lehetett anyagot is vinni, s rendelni kívánság szerint. Visszatekintve úgy tűnik, a matyók hímezte kötények itt inkább a ruhakészleten belüli választék bővítésére szolgáltak, nem szorították ki a helyi stílusú darabokat." E kistáji csoport mindegyik falujában a matyókhoz kötik a fekete posztóból, bársonyból készült, cifrán rojtozott téli kendők megjelenését. Gyakran az ilyen kendő egyik sarka színessel, másik feketével volt kivarrva, így életkor vagy gyász kifejezésére egyaránt alkalmas volt. Utóbb hasonló kendők helyben is készültek,

23 s a matyók varrta 20 Vö. DAJASZÁSZYNÉ-MANGA 1954: 18. 21 DAJASZÁSZYNÉ-MANGA 1954: 12. 22 Esetükben az sem mondható, hogy a textilkultúra hanyatlása miatt magára a varrásra, mint szolgáltatásra volt igény (FÜLEMILE 1991: 381; DAJASZÁSZYNÉ-MANGA 1954: 23), hiszen továbbra is intenzíven hímeztek e községekben. Inkább az új minták iránti fokozott igény befolyásolta a matyó hímzések iránti keresletet (vö. K. CSILLÉRY 1983: 371). 23 Érdekes, hogy csak színes mintázással. Az átellenben lévő sarok üresen maradt, noha ezzel kifelé fordítva is viselték ezeket a darabokat. Feltehető, hogy a feketén feketével varrás volt idegen számukra, hiszen 3. kép. Kazári menyecske „Kossulh-gyász."ban, 1950. (Manga János felvétele, Palóc Múzeum Fotótára: 1588. )