Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
kimunkált része volt a viseletnek, akárcsak az új menyecskék tűkkel rögzített tekerődző fátyoléinak, a bíbor végének hímzése. 10 Itt is, a Kalotaszegen ugyancsak kedvelt, eredetileg balkáni eredetű fodorvászonból varrták a nők mellévarrott ujjú hímes bíboriimögét. Az 1870-es években jelentek meg - az alsóruhává lett fehér rokolyák felett - a legkülönfélébb drága matériákból szélesre ráncolt szoknyák. A bársony és lyoni selyemszoknyákat és bő kötényeket több sor Jacquard-szalaggal keretezték (4. kép). Ehhez az öltözethez egyszerre három-négy rojtos vállkendő illett, ami alatt a 19. század 30-as éveiben még emlegetett pruszlik feleslegessé vált. A divatjamúlt fehér falú, vörös irhával és selyemhímzéssel díszített ködmön helyét, mint téli meleg ruha, az akkor felkapott, vastag gyapjú vállkendő foglalta el. A 19-20. század fordulóján a férfiak vászonruháikat munkaruhaként elhasználták, a szűrposztó és bőrruhák is jórészt kimentek a divatból, vagy éppen utolsó példányaik voltak fellelhetők a Sárközben. A sárközi gazdaparasztok már többnyire a korszakra jellemző csizmanadrágban, vatelinos, de zsinórozott félkabátban jártak (5. kép). Kovách Aladár szerint „bámulatos" volt a sárközi nők „új színes divatja", ami bár a „régi alapokon épült, saját lelkűkből fakadt s így eredeti, újkori népviselet" volt. Ebben, az akkor „újkori" népviseletben - annak ellenére, hogy valóban megőrzött korábbi, parasztos vonásokat is, így az asszonyok hagyományos fej viseletét vagy a kötényt - felismerhetők a 19. század második felében újszerű divathatások, így a krinolint idéző széles szoknya, a parasztosnak tudott pruszlik elhagyása, az akkortájt közkedvelt rojtos vállkendök használata (6. kép). És hogyan öltözködtek ugyanekkor a mezőkövesdiek'? A Napkelet sokak által idézett, 1857-es száma elsőként említi, hogy a matyó „tájszólás-, viselet-, szokás-, jellemvonás tekintetben mintegy különálló faját képezi a magyar népnek"." A szöveg melletti illusztráció vászonruhában örökít meg egy szegénynek látszó matyó családot: a férfit az ábrázolás korában másutt már régiesnek számító, gallér nélküli, rövid derekú ingben, gatyában, a csecsemőjét dajkáló asszonyt fehér vászonöltözöjén sötétre festett kötényben, vállkendőben (7. kép). A szöveg megemlíti, hogy a férfiak csizmát viselnek, és szűr vagy suba az ünnepi öltözetük, valamint, hogy az „igen jómódúaknak" nadrágja is van. A lányok, asszonyok öltözetét a „cifra kuzsu", a férfiakét „setétkék színű posztó ujjas", „világoskék zsinóros dolmány" egészíti ki. Ez utóbbi ruhafélék már inkább a falu elejének számító gazdákhoz illettek: dolmányban, mellényben és nyakravalóban, oldalt varrott, puhaszárú csizmában fényképeztette le magát 1860-ban Mezőkövesd akkori bírája. 1 " Alig két évtized múlva, az 1885-ös nagy országos kiállítás „borsodi szobájában" bemutatott matyók öltözetét már a „keleties tarkaság", az élénk színek, a gazdagon kivarrott díszek jellemezték 13 (8. kép). Néhány év múlva, Kandra Kabosnak az OsztrákMagyar Monarchia írásban és Képben megjelent leírása szerint már a „legrikítóbb a mezőkövesdi matyó viselet [...] a matyók asszonynépe régen a kötő alatt felhajtottan viselte szoknyáját, hogy láttassa annak belső széles szegélyét és alsó fehér szoknyáját. Most kívülről szegélyezik ruháikat a kövesdi fiatalasszonyok, mi különben más vidéken is szokásos". Kandra Kabos a matyók öltözködésében is kissé megkésve lezajló, az előttük járók, a nemesek, urak, polgárok divatját követő változást rögzíti. Ahol ez a változás a 19. század végére nem zajlott le, vagy fennmaradt egy korábbi öltözetelem, mint a 10 KOVÁCH 1907: 91-93. " -Y 1857: 386. 12 GYÖRFFY 1956: 125. I. kép. 13 HERICH 1886: 504.
