Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

zés az 1940-es években: jórészt a háború utáni kitelepülés eredményeképpen Szentistván lakossága közel 10%-kal megfogyatkozott. Mezőkövesden kívül az egész környéken innen települtek ki a legtöbben. A század első felében képződött mintegy 1600 főnyi természetes szaporodásból alig 100 maradt, több mint másfélezerre rúgott a vándorlási veszteség, s ennek nagyobb része az utolsó két évtizedre esett. Az 1940-es évtizedbeli nagy „exodus" után, az 1950-es évtized mintegy 300 főnyi csaknem teljes természetes szaporodása kiszakadt a faluból. A mezőgazdaság kollektivizálásának befejeztével felerősödött a (szülö)földtöl való menekülési hullám: az 1960-as években mintegy 400 fővel csökkent a község lélekszáma, és 1964-től kezdve csaknem teljesen megszűnt a természetes szaporodás. Az 1970-es évtized népességi mérlege már negatív előjelű, és 1976-tól folyamatos a halálozási többlet, megelőzve az ország népességének 1981-től kezdődött fogyatkozását. Míg a század elején hetente három gyermek született, a század utolsó éveiben háromhetente egy, a halálozások száma pedig háromszorosan haladja meg a születésekét. Ily módon évente több mint 1%-kal fogy a népesség. Ezt a fogyást az 1990-es években Szentistvánon is mérsékelte a be-, illetve visszaköltözések révén pozitív előjelűvé vált vándorlási egyenleg. Végül is Szentistvánon a 2001. évi népszámláláskor közel 40%-kal, több mint másfélezerrel kevesebb személyt (2673 főt) írtak össze, mint 1930-ban, amikor a község lélekszáma a legmagasabb volt. Jelenleg kb. annyian laknak a faluban, mint 1870 körül. Hasonlóan nagymértékű volt a másik matyó falu, Tard népességének a csökkenése is. A születések száma Tardon is elapadt a 20. században. A század elején még mintegy 80 élveszületéssel szemben az 1930-as évek második felében már csak félszázat jegyeztek be az anyakönyvbe. Szabó Zoltán 1937-ben megjelent „Tardi helyzet" című, klasszikussá vált szociográfiai munkája nyomán a szegénységéről elhíresült falu az egyre csökkenő természetes szaporodást sem tudta megtartani. Az első fél évszázad közel ezer főnyi születési többletének csak jó negyede maradt a községben: a legtöbben az 1930-as években hagyták el a falut. Ilyen nagymérvű elvándorlás következtében Tard lélekszáma is - Szentistvánhoz hasonlóan - az 1930. évi csúcs után csökkenésnek indult, s ennek üteme a század második felében felerősödött. Az 1950-es, majd különösen az 1960-as évtizedben közel félezer volt Tard vándorlási vesztesége, és a faluban lakó népesség száma 1970-ig 2000 alá esik. A születéseknek az 1960-as években még 30 körüli átlaga a következő évtizedben 20-ra csökkent, a század vége felé már 10 alá, a halálozásoké pedig ennek 3-4-szerese. A népesség azonban az 1990-es években a munkanélkülivé vált nagyszámú személy beköltözése miatt csak kismértékben csökkent. A falu 2001. évi lakónépessége (1466) azonban nem sokkal több, mint amennyi a 19. század elején volt. Tardnak 1786-ban 1220 lakója 163 kis lakóházban zsúfolódott össze, s a lakások 90%-a még a múlt század derekán is egyszobás volt. A két háború között az ország egyik legszegényebb települése most új és nagyméretű lakásaival emelkedik ki. A 2001-ben számba vett 572 lakásnak több mint a 80%-a a második világháború után épült, ezeknek közel 3/4-e 80 m

2-nél nagyobb alapterületű és mintegy 60%-a 3 vagy több szobás. Ilyen arányú építkezés az elmúlt évtizedekben az egész mezőkövesdi kistérségben nem volt. Szentistvánon és Mezőkövesden a lakásállománynak csak mintegy 2/3-a épült 1945 után, és a lakások is kisebbek: a tardi 93 m

2-rel szemben az átlagos alapterület Szentistvánon 87, Mezőkövesden pedig csak 79 m

2

. Ezeknek a szép nagy, jól felszerelt, több mint 70%-ban komfortos vagy összkomfortos tardi lakásoknak a tulajdonosai évente csak 9 gyermeket vállalnak. A tardi születési gyakoriság az egész környéken a legalacsonyabbak közé tartozik: mindössze