Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

BERECZ LÁSZLÓNÉ A hagyományőrzés [ehetőségei Mezőkövesden a 21. században „ Korán temettük mi el a népművészetet. Mi: papok, polgárok utódai: abban a feladatban is, hogy kulturálisan ugyancsak magasabb és általánosabb egységet hozzunk létre ... De az. ősi szomj a szépre s jóra, ez él tovább. Egyre több olyan jelet mutat, melyei most kellene számba vennünk. " (Illyés Gyula) A magyar népművészet első nagy virágzása a 19. század első felére tehető, amikor a jobbágyok gazdasági terhei valamelyest mérséklődtek, ugyanakkor a kezdődő viszonylagos jólét a szebb tárgyak, ruhák igényét növelte. Nem csak a díszítőművészet, hanem a népzene és a néptánc is új elemekkel gazdagodott. A gyáripar megerősödését követően egyre több új textilanyag találta meg a helyét a kialakuló népviseletek és a hímzések között, fokozatosan a tömegtermelés is jellemzővé vált. A parasztság egész műveltsége egyre inkább az érdeklődés középpontjába került. A magyar népművészet 19. században alkotó egyéniségei közül név szerint csak néhányat tudunk megnevezni, hiszen csak közvetlen környezetükben váltak ismertté. Beleszülettek egy-egy mesterségbe, mivel azok többnyire családon belül öröklődtek. Apáról fiúra szállt a fafaragás, a fazekasság tudománya, s az anya tanította meg leányát a díszes minták szövésére és a hímzésre. A 20. század második felétől kezdődően - a hatalmas léptékű gazdasági fejlődés és a társadalmi átalakulások következtében - egyre inkább háttérbe szorult a népművészet. Vagy, mint a hímzés és a fazekasság esetében, a kereskedők sajátították ki maguknak a termékeket, melyeket vásárokon vagy külföldön értékesítettek. Szerencsére voltak, akik féltették a magyar népművészetet a pusztulástól, ezért a 20. század derekán különféle háziipari és népi iparművészeti szervezeteket (pl. HISZÖV, NIT) hoztak létre. Mások dalos, táncos közösségeket alapítottak (Gyöngyösbokréta mozgalom), szakmai pályázatokat írtak ki (pl. Kis Jankó Bori Hímzöpályázat), melyek jól szolgálták a tradíció továbbéltetését, és magukban hordozták a hagyományokon alapuló fejlődés lehetőségét. Nagy kihívást és felelősséget jelent a 21. század emberének a mai Magyarországon, ha azt szeretné, hogy a „globalizáció" és az uniós tendenciák mellett, a népművészet átörökítésének szempontjai is érvényesüljenek. E nemes feladatban kívánt eddig és a jövőben is szerepet vállalni Mezőkövesden a Matyó Népművészeti Egyesület. A Matyó Népművészeti Egyesület elsőként alakult meg a Mezőkövesden kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek közül. A helyi hagyományőrző amatőr művészeti csoportok vezetői és legaktívabb tagjai alapították 1991. február 15-én. A kezdeményezés pozitív visszhangra talált mind a település lakosainak, mind a városi önkormányzat tagjainak körében. Az egyesület megválasztott vezetősége kezdetektől tapasztalt bizalmat igyekezett minőségi munkával viszonozni, ezáltal ma már a délborsodi régióban jelentős kulturális szervezetként tartják azt számon. Tevékenységének hatása - rendezvények, bemutatók, vendégszereplések által - sok esetben az ország határain túl is érezhető (1. kép).