Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

9. kép. Lobogós ujjú legénying látszatrajza (Az. ujjakon két különböző ing mintáját mutatjuk be, ezzel érzékeltetve a korai időszak és a később kialakuló díszítmény jellegzetességei közötti változást.) A férfiöltözetben az 1930-as években a kézelős ingek készítése és viselése vált általánossá. Ezeken a sajátos újító technikával készített paszpalléros ingeken már csak az ing mellrésze és gallérja díszített. Az alkalmazott hímzéselemek azonban újabb, a korszakban jellemző divat hatására megformálódott részben matyó jellegű apróbb motívumok, ezeket részletesebben most nem ismertetem. Az 1880-as évektől már a kötényeken is jelen van a hímzés. Ekkor a surcok alapanyaga még kékfestő vagy feketére festett vászon, majd később került használatba a fekete klott. A korai daraboknál még díszítésre színes pántlikát és farkasfogat alkalmaztak. A kötények alján megjelenő hímzett díszítmény is még keskeny, „folyókás" mintával készült, amit belinával (gyapjúfonallal) hímeztek ki. Ezeken a korai kompozíciókon a hullámvonal fölött és alatt elhelyezett motívumokkal, hasonló méretű virágokkal találkozunk, illetve ezeket kiegészítő kisebb virágfejekkel, levelekkel. A szücsselyem hímzőfonal megjelenésével a surcokon a hímzés szerkezete hasonló maradt a belinával készített darabok jellegzetességeihez (LX. színes kép). A kötények díszítményén a kompozíció akkor módosult, amikor egy újabb öltéstechnikával készített elemmel egészült ki: a korábbi szerkesztésnek megfelelő szélesebb szimmetrikus felső rész és az alsó keskenyebb, folyókás hímzés csíkja (vagy esetleg a ragyogó dísz) közé a berlinerrel varrt „bossóka" (subrika) minta épült be. Ezeken a darabokon előbb csak mértani, később már virág- és figurális jellegű elemeket is használtak (XXXIV. és XLV. színes kép). A viselethez tartozó, annak egy elemét jelentő kötények esetében a különleges ünnepi alkalom, a böjti időszak gyászos jellegének megfelelően adventkor és nagyböjt idején visszafogottabb színezésű kék, zöld, sárga, tüdőszín selyem- és gyapjúfonállal hímzett böjti surcokat hordtak. Ezek mintáját is keskenyebbre rajzolták (LXI. színes kép). A 19-20. század fordulójától a matyó hímzőstílus fejlődése, a mintaelemek folyamatos módosulása mellett a divat hatása is jelentősen befolyásolta már a kötényeken a hímzés változatos alkalmazását. Ezen a tárgytípuson vizsgálva még inkább megragadható az újabb igényekhez való gyors alkalmazkodás, változás folyamata, a mindenkori divat befolyása. A dús hímzést az 1910-es évektől már gazdagon kiegészítették különféle mintázatú drága gyári készítésű díszekkel - fémcsipkék, arany paszomántrojt, fiitteres díszek -, ragyogókkal, rézrojttal (LXII. színes kép). Ennek következtében ezeken a darabokon a hímzést szinte kiszorította a drága dísz. Az úgynevezett „ragyogóégetés"