Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

született, 1871-ben házasodott Mezőkövesden) neve a sajtóban, 1884-ben a Borsod című hetilap rövid hírei között Korstenszky Sándorként írva jelent meg. A tudósítás arról számolt be, hogy a mester Munkácsy Mihály nevelőatyja, Rock Antal mezőkeresztesi földbirtokos megbízásából egy teljes matyó öltözetet készített a művésznek emlékül. Ugyanebben a lapszámban olvasható továbbá, hogy a festő ekkor a megyében időzött, felkereste szülei sírját is, így feltételezhető, hogy az újságban méltatott öltözetet meg is kapta. A ruha „egyrészt hü eredetiséggel tünteti fel a Mező-Kövesd és vidéke népviseletét, vagyis a matyó ünnepies öltözetet, másrészt oly páratlan művészettel van összeállítva, hogy szakértő és laikus gyönyörrel legelteti rajta szemeit, f...] Tudósítónk még azon óhajtásának ad kifejezést, mit mi is teljesen osztunk, hogy olyan iparos, aki hasonló öltönyöket tud készíteni, munkáival, mint kitűnő szabó ipartermékekkel, de mint a népviseletet oly hiven visszatükröző öltönnyel igen előnyösen vehetne részt a jövő évi országos kiállításon. Bün lenne ezt elmulasztania."

42 Az 1885-ös kiállítás katalógusa azonban nem emlékezik meg róla. A Borsod megyei szobában bemutatott mezőkövesdi férfiöltözék prémmel szegett mentéje azonban stílusvilágában emlékeztet arra a dolmányra, amely a Néprajzi Múzeumba került. De az ezredéves kiállításon a szabót, mint Kostenczki Sándort, a Ruházati ipar egységben bemutatott „jó és szép munkájáért" már éremmel tüntették ki.

43 A Néprajzi Múzeumnak adományozott együttese középkék posztó alapanyagú, ólompitykés dolmányból, valamint piros posztóból varrt mellényből és ellenzős szabású csizmanadrágbői áll, amelyeket tarka zsinórozás tesz igazán parádéssá. A mezőkövesdi viselettel behatóbban foglalkozó kutatók igyekeztek ezt a túlságosan is színes öltözetet értelmezni, és belehelyezni az ottani divat alakulásába. Györffy István szerint a mellényt az 1890-es évek közepéig készítették piros posztóból is, a kék mentét pedig az 1880-as 1890-es években vette át a nemesektől a felszabadult jobbágyság második nemzedéke. Ez volt az urasági kocsisok, hajdúk uniformisára emlékeztetően, a piros, sárga, kék, zöld „zsinórral kihányt" posztóöltözetek kora is, hiszen „a cifraszür és a piros-kék-sárga hímzésű, lobogósujjú ing szemléletében felnőtt ifjúság nem bírta még elviselni a 60-as évek magyar úri viseletének előkelő feketeségét, ezért kék és piros alapanyagot használt, amit tarka-barka zsinórozással, pitykékkel tett szinte rikítóvá".

44 A gyűjteményi nyilvántartás szerint, Fél Edit azt tételezte fel, hogy ez az öltözet egy urasági kocsis számára készült, Hofer Tamás pedig úgy vélekedett, hogy az 1880-as évek elején egyetlen kövesdi szabó alakította ki e színpompás felsőtesti ruhadarabok divatját.

45 Bár a 20. század elején is készültek piros posztóból mellénykék a fiúgyermekeknek keresztelői ajándékba, korozsmába, de a korabeli visszaemlékezések és a kortárs Istvánffy leírásai alapján bizonyosnak látszik, hogy a mezőkövesdi férfiak a 19. század végén általánosan fekete posztóból készült felsőruhákat hordtak.

46 Mindezek alapján úgy tűnik, hogy Kosztenszki Sándor egy olyan, talán éppen a millenniumi kiállításon is kitüntetett együttest juttatott a múzeumba, amely a finom, vékonyposztó ruhák terjedésének időszakában az élénkebb színű menték, dolmányok, mellények 1880-as évekbeli helyi divatjából, a piros posztónadrág esetében pedig más forrásokból, talán éppen a huszárruhából és a díszmagyarból merítve, túlfokozott díszítettségében egyedülálló mesterremeket képvisel. A katonai egyenruhák és a magyar kisnemesi-paraszti csizmanadrágos posztóöltözetek gyakran hangoztatott kapcsolatának egyik konkrét bizonyítékaként értékelhető talán 42 Borsod-Miskolczi Értesítő 1884. okt. 8. 43 MATLEKOVITS III. 1897: 360. 44 GYÖRFFY 1956: 49-50. VII. táblán színes fényképeit is közli. 45 HOFER 1977: 55. 46 ISTVÁNFFY 1896: 82-83., FÜGEDI 1997a: 417.