Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
felfedezésére sarkallták a család egy tagját? A vidék Magyarországával, a népművészettel való találkozás mennyire hatott ki a művészetére, tudományos tevékenységére, egész életére? Az is kérdés persze, hogy egyedi esetről van-e szó, vagy több ilyen példát találunk? Végül arra is kíváncsi vagyok, hogy ezeket a felfedezöutakat egyedül, vagy valami társaság körében folytatta. Az elemzés fő forrása az a napló, amelyet már előbb említettem, 3 így a mintegy 150 oldalas kézirat azon megállapításait, leírásait teszem elemzés tárgyává, amelyek megmutatják, hogy a szerző milyen tanulmány- illetve felfedezöutakat tervezett és szervezett a 20. század első tíz évében. Gyermekkor Életútján számtalan olyan momentummal találkozhatunk, amelyek meghatározták művészeti és tudományos pályájának alakulását. Gyermekkoráról annyit tudunk, hogy szülei - apja, gróf Zichy István hadapród, a hainburgi Zichy Zsigmond gyermeke, és anyja a csóri Szögyén Mária - nem rendelkeztek nagyobb vagyonnal. Apjának a katonai pálya nem hozott sem szakmai, sem anyagi elismerést. A napló szerint a kecskeméti tartózkodás mindenképpen fontos, hiszen a család még ekkor csak németül beszélt. „A nagykőrösi levegő buzdítóan hatott apám magyarosodására; kiadáskönyvét addig németül vezette, de odaköltözés utáni bejegyzései, ritka kivétellel mind magyarok. De az a reakció, amit benne idegennyelvű és szellemű nevelése kiváltott, őt - ki egy neofita buzgalmával akart teljesen magyarrá válni — átmenetileg az akkor divatozó magyar népies áramlatba is belesodorta. Ez már akkortájt kapott ajándékaimból is felismerhető. Először — 1886 telén — egy kecskeméti szűcsnél mondva csináltatott irhás subát kaptam. Ez még szép, hamisítatlan népi ruhadarab volt, és amíg ki nem nőttem, fejemen hozzávaló báránybőrsüveggel télen mindig ebben jártam. A következő évben, nyár elején, Csórról ajándékba kaptam anyám, s testvérei gyermekkori kis hintaját, amelybe régen birkák voltak befogva. Ezek helyett apám két kecskét vett, és azoknak szironnyal kivarrt, tarka sallangos magyar szerszámot készíttetett. Mikor pedig első kis vaságyamat kinőttem, tarka tulipántos ágyat és ugyanilyen leidéit szerzett számomra. Ezek a holmik akkor persze nekem is nagyon tetszettek. Subámat olyan büszkén ringattam vállaimon — igaz, hogy ringatás nélkül nem is lehet benne járni — hogy a fehérvári városháztéri kofák azt még felnőtt koromban is emlegették. Úgy hiszem kevésbé örültem annak, mikor nyolcadik születésnapomra cimbalmot kaptam ajándékba. Ezt akkor nemzeti hangszerünknek tartották. Egy Zsákai nevű cigánycimbalmostól kaptam leckéket, de azokkal nem valami sokra vittem. Viszont apám, hamar és jól megtanult rajta játszani. (...) Cimbalmozását bizonyosan inkább magyarosodási programjainak, mint zenei ízlésének kell rovására írnunk. Ekkortájt történt és ebbe a programba tartozott az is, hogy apám engemet — kit a családban addig Stef Bubinak csúfoltak — Istvánná léptetett elő. " 3 A napló harmadát Keserű Katalin közölte a Gödöllői Városi Múzeum Évkönyvében: KESERŰ 1993: 146-169. Zichy az önéletírását bizonyíthatóan a Fejér megyei Abán fejezte be a 40-es évek végén, életének utolsó éveiben. A kézirat 1951-ben, halála után kikerült az országból ma Bécsben élő lányához, Pálffy Katalinhoz, akinek ezúton fejezem ki hálámat, hogy rendelkezésemre bocsátotta a fennmaradt dokumentumokat. A napló megírása kapcsán megemlíthetjük, hogy amikor a szerző 1947 és 1951 között a naplóját írta Abán - a Vörösmarty utca egy kis házában -, akkori vendéglátói házának egy kis szobájában egy matracon húzta meg magát, mivel akkor már mindenhonnan elüldözték. A nagyon szerény körülményekért fizetni nem tudott, mivel az akkori kultuszminiszter a nyugdíját is megvonta, így az ellátásért és a szobáért cserébe németül tanította a házigazdái lányát. Köszönet illeti a Kovács családot, akik az üldöztetések ellenére sem tették ki az utcára az akkor már betegeskedő, közel hetvenéves Zichy Istvánt. (Néprajzi Múzeum. Etnológiai Adattár 27606.)
