Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

6. Táplálkozás

49. kép. Kenyértartó kosár, benne házi kenyér. Domaháza, Borsod m. Paládi-Kovács A. felv. 1959. az idősebb korosztály. Régebben mákos, túrós, tejfeles gancát is ettek. A pépet nem szaggatják ki, hanem szétterítik a tányérokon. Akukoricaganca finom kukoricalisztből készült, amit vízben vagy tejben főztek. A gyerekek ezt is cukorral, mákkal, lekvárral ízesítve szerették. Buktának akkor nevezték ezt az ételt, ha evőkanállal kiszaggatták a cseréptál szélére (kompérbukta, kukoricabukta). A buktát a gömöri barkók, s a domaháziak juhtúróval (keserő túró) ízesítve kedvelték.* A burgonyával készült haluskáX Ózdon és a bányatelepeken trapacska néven ismerik. Domaházán, Sikátorban vízenkulyogó a neve, s apróra vágott párolt káposztával, vagy juhtúróval ízesítik. Ez az étel úgy készül, hogy a burgonyát nyersen megreszelik, sót, lisztet tesznek hozzá, fakanállal kikeverik és forró vízben szaggatva főzik ki. Számos tréfás neve ismeretes még a borsodi-észak-hevesi tájakon (nyögvenyelő, uccurajta, gaggancs, szálkáshaluska, bányász-haluska). Egy másik jellegzetes, burgonyából készült étele az Ózd vidéki népnek a tócsni. Ennek alapanyaga is reszelt burgonya, liszttel összegyúrva, borral, fokhagymával ízesítve, amit forró zsírban sütnek ki ropogósra. Több helyi elnevezése van a krumplilángosnak (Sajónémetiben dragus, Sajómercsén fityegő a neve). Anyaga főtt burgonya, liszttel összegyúrva, amit tányér méretűre elnyújtva a tűzhely vasplattniján sütnek meg, és zsírral megkenve, megsózva fogyasztanak. * A Palócok (1989) III. 404, 480. azt állítja, hogy a zsámiska ételnév „legelterjedtebb a barkóknál és Gömörben". A zsámiska szót azonban csupán két református községből, Sajóvelezdről és Tardonáról adatolja, amelyek tudvalevően nem sorolhatók a Barkósághoz. Elterjedt a zsámiska szó (akárcsak a katrinca) az abaúj-zempléni, illetve a felső-borsodi és gömöri reformátusság sok falujában, de a barkó falvakban ismeretlen.