Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

5. Település, építkezés

38. kép. Az utolsó faház. Domaháza, Borsod m. Paládi-Kovács A. felv. 1959. Vagyis a kiálló gerendavégeket lefűrészelték, nem hagyták meg, mint a Hont megyei palócok SZEDER Fábián idejében (1819, 1835). A gerendákból készült falakat a barkók kívül-belül betapasztották pelyvás sárral és fehérre meszelték. Domaházán zuglyás háznak nevezték ezeket a borona falazatú házakat. A 19-20. századforduló táján még sokat láttak belőle elbontás közben. A 19. század második felében már inkább gerendavázas házat építettek, ISTVANFFY és mások is azt ismerték faháznak. A régi faházak fedelét nem szarufák tartották, hanem egy hosszú, az egész házat végigérő szelemen (oromgerenda), amelynek két vége egy-egy földbe ásott ágason nyugodott. A szelemenre akasztották két oldalról a hargasokat, hargasfákat, a szarufák elődeit. Az ágasokat a falon kívül a ház két végénél ásták le. Vastagságuk mutatta, milyen erős a ház. Az utca felőlit ékesítették is, szebbre faragták, mint a hátulsó ágast. Ennek a tetőszerkezetnek az emlékét több településen is megtaláltuk (Balaton, Domaháza, Hangony, Cered, Gesztete, Vecseklő, Tajti), de csupán egyetlen századeleji fotó dokumentálja hitelesen a létezését (39. kép). A régi faházak padlását középen a mestergerenda tartotta. Ez a hatalmas, 9-10 m hosszú, 20x30 cm széles tölgyfa végigérte az egész házat. Hosszabb lakóhelyiség közepén egy oszloppal támasztották alá, ennek feledésbe merülő neve: boldoganya (Hangony, Velkenye, Szentsimon, Domaháza, Péterfala).