Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

2. Erdőhasználat

2. %rdőfiasznaíat Hajdanában az egész Barkóság egybefüggő erdőség volt, mint arra egyik résztájának neve, az Erdőhát is emlékeztet bennünket. A művelhető szántóföldeket az Árpád-kortól megújuló, az 1910-es évekig folytatódó erdőirtásokkal szerezte a vidék népe. Az 5. térkép érzékelteti az erdőség 19. század végi kiterjedtségét. 1851-ben még sok barkó falu határának 2/3, 3/4 részét erdő borította. FÉNYES Elek adatai szerint például Arló 10 728 holdas határából 7680 holdat, Kissikátor 2160 holdjából 1590 holdat tett ki az erdő. Kivételnek számított Ózd szomszédságában Bolyok és Uraj, ahol már korábban kiirtották a lankás dombok erdeit. A legtöbb bolyki gazdának volt azért erdeje is, de 10-15 km-re a falutól, Borsodszentgyörgy határában. A vidék erdeiben uralkodó fanem a tölgy, csertölgy és a bükk. Ezek a vegyes lombú erdők jó legelőt kínáltak, s a 19. századi feljegyzések, illetve a visszaemlékezések szerint az állattartás jórészt az erdei legelőkre volt alapozva. A birtokelkülönítést megelőzőleg a földesurak és jobbágyaik közösen használták az erdőt, utóbbiak némi szolgáltatások ellenében. Az 1848 után kialakult úrbéres közbirtokosságok többsége a birtokelkülönítést követően is rendelkezett erdővel, s ezek jogutódai napjainkig fennmaradtak (pl. Sajó várkony on). DélGömörben 1867 táján a szakszerű erdőgazdálkodást „az erdei legelőnek tekintetnélküli gyakorlása" akadályozta. Ugyanis „a volt úrbéri jobbágyoknak barmai egyesülve a földbirtokosok barmával, nevezetesen birkáival, rongálják az erdei serdényeket." A szomszédos észak-hevesi falvak még a századfordulón is hasonló helyzetben voltak, mint az kiderül a BOROVSZKY szerkesztette vármegyei monográfiából. „Nagy átka ezeknek az erdőknek, hogy a birtokos rendszerint az egész falu népe... miáltal egészen ellepik a legelő marhák." A birtokelkülönítések, tagosítások újabb erdőirtások kezdőpontját jelentették. Helyenként soha nem látott méreteket öltött az erdők letárolása. Zabar és környéke 1867-ben már kopár dombjairól nevezetes. Meggyorsult a vizek lefolyása, a kopárok eróziója. A nagyobb patakok árvizei egyes falvak átépítését idézték elő, mert a házakat távolabb kellett vinni a medertől (Cered, Zabar). Az erdők felparcellázása hosszú folyamat volt, s inkább csak a volt kisnemesi falvakban ment végbe. Elsőnek talán a Sajó- és Rima-völgyi reformátusok kezdeményezték a nemesi közbirtokosságok erdeinek felosztását. A tulajdonosok erdőtulajdonukat határfákkal, fojegyekkel jelölték. Erről esik szó egy 1842. évi peres ügyben is. Czékus Lajos és Osváth Ádám sajóvelezdi közbirtokosok viszályában kihallgatták az erdőkerülőket és a parasztokat, akiknek vallomása szerint a vitatott erdőbirtok határfákkal volt kijelölve. Ezeknek mindkét oldala kereszttel volt megjegyezve, tehát közös határt jeleztek. Az ilyen határfák a szomszédok közös tulajdonában álltak, és ha egyikük önkényesen kivágta, abból pereskedés származott. Más esetekben a fának csak azt az oldalát jelölték meg