Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

1. A táj és népe

A szótárírók gondolatmenetéből elfogadhatónak látszik, hogy a barkó népnév valamely személynév köznevesülésével jött létre. Az is erősen valószínű, hogy nem az 'ostoba, illetlen' másodlagos jelentés kialakulásával vált gúnyolódó jelzővé, hanem már kezdettől fogva közösségcsúfoló népnév, akárcsak a matyó. Azonban ahhoz, hogy egy személynév köznevesülése megfogható legyen, helytörténeti tényeket kell találni a folyamat feltárásához. Esetünkben, mivel csúfolódó névről van szó, ismerni kell a gúnynévadás, a falu- és egyéb közösségcsúfolók természetét is. A szentsimoni plébánia egyik anyakönyvi bejegyzése talán megadja a hiányzó helytörténeti fogódzót, amely a kérdés nyitjához közelebb visz. E bejegyzés szerint Szentsimonban 1784. november 7-én házasságot kötött Kovács József hódoscsépányi születésű ifjú, aki „ex légioné Barkó miles licentia Legionis Barkoianae et capellani Regimis" Magyarul: „katona a Barkó ezredből, a Barkó ezred és az ezred káplánjának szabadságolási engedélyével." A kérdésünk most már úgy hangzik, volt-e a 18. század végén „Barkó regiment", s ha volt, honnan kapta a nevét. A választ hamar megkapjuk a korszak történeti irodalmából: Barkó regiment valóban létezett a 18. század utolsó két évtizedében. Talán még hosszabb ideig is így nevezték a 10. magyar huszárezredet, a monarchia 35. lovasezredét. A 10. huszárezred tulajdonosa az olasz származású Barco Vince tábornok volt évtizedeken át. Ugyanis az ezredtulajdonosi méltóságot a 18. században adomány útján kapták az egyes főurak és az ezred addig viselte a nevüket, amíg más nem vette át az ezredet. Barco tábornok az 1780-90-es években Magyarország főhadparancsnoka és a császári titkos rendőrség vezetője volt egyben. Ilyen minőségében göngyölítette fel a Martinovics-féle összeesküvést. Martinovics Ignác fivére, Vincze a Barco huszárokkal részt vett a hétéves háborúban (1756-63), s még az 1789. évi török háborúban is a Barco lovasezredben szolgált. Eszerint a 10. magyar huszárezred igen sokáig viselte Barco tábornok nevét. A katonaállítás a 18. századi Magyarországon szabad toborzáson alapult. Legtöbb ezrednek állandó újoncutánpótlási területe volt, 1-2 megyényi vidék. A Nádor huszárezredet a Jászkunságban toboroztatta az ország nádora, az ezred tulajdonosa. Úgy látszik, a Barco ezred toborzási területe Dél-Gömör és NyugatBorsod volt. Igen valószínű, hogy a barkó népnév a Barco ezredről veszi eredetét. Az újoncok többségét a jobbágy fal vak, az elszegényedett, zsellér szinten élő családok adták. Eredetileg a jobbágy falvakat, közösségeket illették a barkó névvel a megyei politikát vivő nemesek, papok és az ezrednek katonát nem adó falvak. Ezzel magyarázható, hogy csak „a köznép" számított barkónak az 1830-as években, és érthető a barkók HUNFALVY által említett büszke csoportöntudata is. Az obsitos katonák és utódaik büszkesége lehetett ez, amelynek nyomait FIN DURA Imre még 1885-ben is megtalálta a gömöri népnél. „A volt huszár - írja - a katonaságnál viselt dolmányát annyira tiszteletben tartja, hogy ünnepies alkalommal vagy tánczvigalomban abban jelenik meg..., aki közöttük huszár nem volt, az szerényen visszavonul, s csendesen, sokkal egykedvűbben mulat." A huszár múlt