Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

10. Mondák és hiedelmek

A Föld királyáról szóló mesét, aki a szegény bányászt megsegítette és a kötekedő ördögről szóló történetet, mint a régi bányászokkal megesett dolgot tartják számon. Egyszer az ördög megkérdezte a bányászokat, miért őt szidják, ha nem halad a munkájuk és hívta őket, birkózzanak meg vele. Senki sem állt kötélnek. Ezért azt mondták neki, hogy a kisöccsük is erősebb nála, ne akarjon velük birkózni. Az ördög nem hitte, hát próbát tettek. Az ördög farkát beszorították a fúrólyukba a robbanó töltettel és a tömítéssel. A robbanás aztán fölrúgta az ördögöt úgy, hogy odatapadt a felső padhoz. Megpörkölt farokkal, megszégyenülve somfordált el és a vájárok azóta sem találkoztak vele. A népi kozmogónia helyi anyaga kevéssé ismert, nem is kutatták eddig (pl. az égbolt szerkezete, hány ég van egymás felett, mi tartja a földet). A holdfoltokra a barkóknál is közismert magyarázat, hogy Dávid látható a Holdban, amint hegedül, Cicelle meg táncol. A holdfogyatkozást palóc és barkó hiedelem szerint az okozza, hogy a markoláb eszi a Holdat. Ennek a hiedelemlénynek a formájáról Domaházán 1960-ban már nem tudtak felvilágosítani, csak találgattak, hogy farkas vagy kutya alakja lehet, ami kereszteletlenül elhalt lélekből lesz. DIÓSZEGI Vilmos a markoláb-képzQtet országosan feltérképezte, de csak a palóc, barkó területre, és az onnan elszármazott alföldi lakosságra találta jellemzőnek. A jelenség keleti határa - térképei szerint - az Eger-patak völgyében vonható meg. Szilvásvárad, Nagyvisnyó lakóinál már hiába kereste, viszont a Barkósággal határos Feled, Serke, Susa református gömöri falvakban tudtak a markolábról. Tőlük keletre, a borsod-gömöri református tömb falvaiban azonban teljesen ismeretlen ez a hiedelem. Ilyenformán ezt a képzetet is a megkülönböztető kulturális jegyek között kell számon tartani. A barkósági néphitben megkülönböztetett helyen kell említeni a barboncást és vele kapcsolatban a hegyek gyomrában lakó sárkány képzetét. Gyakran szerepelnek idővel, hellyel megjelölt események, hiedelemtörténetek központi alakjaként. Borsodnádasd határában a 20. század elején történt egy nagy hegycsuszamlás. Hasonló suvadások, hegyomlások az agyagos térszínű vidéken nem túl ritkák. A helyi öregek szerint az történt, hogy a barboncások kiolvasták a sárkányt a Kővölgyből, ahol a hegyszakadás történt. Amerre a barboncások a sárkányt vitték, nagy szél, ítéletidő volt. A sárkány csapkodott a farkával és mind összetörte a fákat. A barboncásokat Nádasdon is foggal született, tudományos embereknek tartották, akiket nem volt jó megharagítani. Domaházán a barboncás alakja az 1950-es évekig hiteles volt a férfiak körében is. Ma már csak az idősebb asszonyok emlegetik. Hosszú, sovány, fekete köpenyes tudósnak, deáknak írják le, aki könyvet hord a hóna alatt. Szegetlen rozskenyéren, tejen, aludttejen él. Ezzel kell megkínálni, ha valahová benyit és enni kér. Nem tanácsos megharagítani, mert jeges esőt zúdít a fösvény gazda földjére és olyan ítéletei (zivatart) támaszt, ami a házának is leviszi a tetejét. Sárkányháton lovagol a felhők között. Egyébként a barboncás sárkánya a föld alatt tartózkodik, és annak a mormolása hallatszik időnként a föld alól. Onnan a gazdája a csudakönyvvel szokta kiolvasni. ítéletkor az apró gyerekeket ládába zárták a domaházi öregek, nehogy elvigye őket a barboncás. Nem szabad kíván-