Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)
10. Mondák és hiedelmek
A Sajó-menti várak közül Vadna és Galgóc erőssége nevezetes ilyen vonatkozásban. Ezekről a Vasárnapi Újság 1861-ben írta: „A várak már elenyésztek. Az a hiedelem van elterjedve, hogy e két vár egy föld alatti folyosó által volt összekötve, mely a Sajó alatt is átvonult. E két várat 1457-ben építették Komoroczky és Valgatha cseh huszita rablók, kik zsarolták, fosztogatták és kínozták az utasokat. Komoroczky e czélra egy roppant nagyságú szilaj bikát tartott, melyet kínzottjaira uszított. Néhány évvel ezelőtt egy rendkívül nagy szarvat találtak a Sajó medrében, melyről azt tartják, hogy az volt Komoroczky bikája, s ennek maradványa most egy vadnai lakos birtokában van."* Mercse nevét is úgy magyarázzák, hogy valaha csehek laktak volna a várában (mert cseh > Mercse), melynek eredetéről a helyi lakosság I860: táján már semmit sem tudott. Egy másik tudálékos népetimológia négy szomszédos község nevét magyarázza hasonló módon. Amikor IV. Béla menekült a tatárok elől, üldözői azt kiáltozták: Vérezd (Velezd) a királyt (Királd), mert cseh (Mercse) vót a (Bóta). Ezeknek a mendemondáknak természetesen a valósághoz semmi közük. Inkább a helyi értelmiség, kisnemesség, mint a parasztok körében születtek, onnan kerültek át a néphez. A török időkről inkább csak a helynevek, rövid történetek vallanak. Ilyenek a Basaháza Sajónémetiben (állítólag egy basa lakott ott), vagy a Dezső köve Dédes határában. Dezső vitéz a dédesi vár alól egészen Szarvaskőig verte vissza a törököket. Azonban hiába volt szerelmes a várúr leányába, hiába kérte meg a kezét, nem adták hozzá a lányt. Szerelmi bánatában az útmenti szikláról a mélységbe ugratott. Azóta hívják azt a sziklát Dezső kövének. A tapolcsányi határ egyik völgyecskéjét pedig azért nevezik Nyilas lápának, mert egy pásztorfiú, bizonyos Vitéz Andris, egy bokor mögül tizenhárom törököt nyilazott le abban a völgyben. Sajátos, különálló csoportot alkotnak a 18-19. századi betyárok alakját megörökítő történetek is. A barkósági betyárhistóriák központi alakja Vidróczky, aki maga is a vidék szülötte volt. Mára elhomályosította más betyárok, így az arlói Szép Miska és a hangonyi Gyuri Bandi emlékét. Előbbiről maradt fenn az alábbi nóta: Engem a vármegye nem szán, Nagy bűnt tettem Domaházán, Elloptam a juhot is, Megöltem a bacsót is, Bacsó mellé bacsonét is. A Várak, várhelyek és őrhelyek Ózd környékén című müvében Dobosy László megjegyzi, hogy a Hangony határában épült Biriny-vár kivételével a néphagyomány a vidék mindegyik várához alagutakat köt. Az upponyi és a dédesi, illetve a vadnai és a galgóci várat összekötő alagút létét elképzelhetetlennek minősíti. A török időket csak a dédesi és a putnoki vár élte meg; a Vajdavár, a Vörösvár, a Kakasvár, az arlói vár, a sajónémeti földvár már a 16-17. században sem számított erődítménynek. Korábbi „erősség" voltukat árok- és sáncnyomok, földből, fából épült várak szokásos maradványai igazolják.
