Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

9. Az esztendő ünnepei jeles napok

sapka, kezében nagy bunkós bot. Magas korát kenderszöszböl ragasztott bajusz és szakáll hangsúlyozta ki. A játék folyamán az angyalok áhitattal énekelték a „Mennyből az angyal" és a „Ne féljetek pásztorok, örömet hirdetek" kezdetű egyházi éneket, dicsőítették a Megváltót. Velük szemben az öreg pásztor esetlensége, az alkalomhoz nem illő profán szövege a dramatikus játék ellenpontozását, a közönség felvidítását szolgálta. A humor fő forrása az öreg pásztor süketségéből adódó sok félreértés volt: Angyal: Kelj fel öreg! Angyal szól! Öreg: Kakas kukorikol? Angyal: Kelj fel öreg, gyerünk Betlehembe! Öreg: Nem mének én a vén tehénbe. A játék folyamán kiderül, hogy nem hozott ajándékot a kisdednek és köszöntőt sem tud mondani: Angyal: Tudnál-e szép köszöntést mondani a kis Jézuskának? Öreg: Szép köszörülést? Angyal: Nem egy szép köszörülést, ha' egy szép köszöntést. Öreg: A kis Jézus aranyalma, Megfogom a csecsed Marcsa. A játék végén ismét csak az öreg az, aki a háziakat felszólítja az adakozásra: „Hallom, hogy csörgetik a kulcsot. Pénzt akarnak adni, de a pénzesládát nem tudják kinyitni. Maj' kinyitom én." Az angyal rászól: „Nem bízzák azt az öregre." Domaházán 1960-ban még három, nagyobb iskolás gyerekekből szervezett betlehemes csoport volt, akik külön utakon jártak. Ott tíz szereplője volt a játéknak. Az említett két angyalon, négy pásztoron kívül Mária és József és két „idegen pásztor", akiknek az volt a szerepük, hogy nem akarták a megváltót elfogadni, köszönteni. A betlehemben Mária és József agyagszobrocskái álltak a jászol mellett. Bábtáncoltató betlehem a barkó vidéken sohasem volt. Azokban a falvakban, ahol a parasztság előbb elhagyta a szokást, a cigányok folytatták az 1950-60-as években is a betlehemjárást (Sajóvárkony, Arló, Bolyok). Karácsonykor egész napos böjtöt tartottak, s az elődök csak az éjféli mise után étkeztek. A gyermekek megajándékozása abból állt, hogy a szülők, nagyszülők diót, mogyorót, almát adtak nekik. Karácsonyfát csak az első világháború után kezdtek állítani. Polgári, értelmiségi közvetítéssel terjedt el ez a szokás. Domaházán például 1935 táján, Bencze nevű kántortanítónál láttak először karácsonyfát. Az eladó lányok zsebkendőt ajándékoztak „karácsonyi keresztapjuknak", amit azok pántlika ajándékozásával és tavasszal máj fával viszonoztak. Központi eleme volt a barkó karácsonyi szokásoknak a karácsonyi asztal. Zabaron karácsony böjtjén egy szeletlen kenyeret tettek a megterített asztalra és azt ott tartották „két karácsony" közt. Újév (kiskarácsony) napján szegték meg, hogy a családnak az új esztendőben is legyen kenyere. A karácsonyi morzsát, ami az