Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

7. Népviselet

57. kép. Rimaszombati szűr. Domaháza, Borsod m. Dincsér O. felv. 1939. N

MF 89953. 58. kép. Cifra bunda. Sáta, Borsod m. Dincsér O. felv. 1939. NM F 83888. tájakon a párta már a 19. század végén kiment a divatból. Hordtak viszont fehér színű, virágos, csipkés koszorúi. Búcsú alkalmával a „Mária vivő" barkó leányok viselték a fehér koszorút Gesztetén, Hangonyon, Bélapátfalván az 1930-as évek végéig. Esküvő után az „új menyecskék" három-négy vasárnap pántlikás fejketőben (főkötő) jelentek meg. Kerek kontyukat, illetve annak tokját széles szalagcsokor fedte, elöl fekete csipkével körülkerítve, hátul pedig két hosszú szalaggal díszítve (60. kép). Táncmulatságban a pántlikákat összehajtogatták és feltűzték a főkötő tetejére. Ezt nevezték táncfőkötőnek (61. kép). Az asszonyok a kontyot a tarkó fölött, csigaszerűen kerek fonatban elrendezve (cipógongyola), nagy kontyfésűveX megtüzve viselték (62. kép). Domaházi idősebb asszonyok az 1960-as évek végén még használták a régi, fából faragott kontyfésűket, amelyeket a helybeli juhászok, kondások faragtak nekik. A leányok még télen sem kötötték be a fejüket kendővel, de az asszonyok állandóan kendőt viseltek. Templomba csak bekötött fejjel léphettek be, az utcán sem járhattak kendő nélkül. Szalmakalapot nyáron sem hordtak a nők, csak a férfiak. Ténylegesen csak este, lefekvéshez készülődve, otthonukban tehették le a kendőt. A fiatal menyecskék ünnepen színes kázsmér kendőt viseltek a 20. század első évtizedeiben. Szorosan kötötték le a hajukat, s teljesen elfödték, mint