Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

7. Népviselet

már csak az akkori öregek. Ennek formája sem az elbeszélésekből, sem REGULY 1857-ben kelt feljegyzéseiből nem állapítható meg. (Talán inkább rövid szárú, könnyű, csak talpból és szíjakból álló lábbeli volt, s nem csizmához hasonló hosszú szárú.) Annyi bizonyos, hogy a rimaszombati vargák készítették, ezért varga sarunak is nevezték. Annyira elterjedt, jellegzetes lábbelije volt a Rima-völgyi, dél-gömöri református magyarságnak, hogy a barkók sarusoknak csúfolták őket. A barkók inkább a maguk gyártotta bocskort viselték. Ennek hegyes orra volt, az öltése kívül haladt, és a bocskorszíjat a boka köré csavarva kötötték fel. Használt csizmaszárból varrták, s csupasz lábukra felhúzva hordták az aratók és a tallót (tarló) legeltető pásztorok. Erdőbe, gazba csak csizmában, később bakancsban mehettek be, mert az erős tövis a bocskor talpát is kilyukasztotta volna. A bocskorhoz és a 20. század elejétől fogva elterjedő bakancshoz sokan (nemcsak kondások) hordtak oldalt fűződő lábszárvédőt is. Az ózdi és nádasdi üzemekben dolgozó gyári munkások otthon és mezei munkára is hordtak fapapucsot (bőr felsőrésszel) és fatalpú bakancsot. Egyébként a férfiak papucsot nem viseltek. A 20. század elején a Barkóságban a hátul varrott, kemény szárú csizsma volt divatban. Férfiak és nők egyaránt fekete színű csizmát hordtak. Az idősebbek puha szárú csizmát vagy botost (nemezcsizmát) húztak, hétköznap is abban jártak. Módosabb nemesi falvakban a jobb gazdák legényfiai, s a gangosabb juhászok díszes ünneplő csizmát viseltek. Ennek a sarka hátul sárga csicsó szöggel volt kiverve, és vassarkantyút verettek rá. A csizmaszár felső szélét ún. huszár szegély díszítette. Elöl magyar bevágás, alatta ezüst bojt volt a csizmaszáron. Lakodalmak, bálok idején a díszcsizmákra nagy taréjú, pengő sarkantyút is vertek. Felsőruházatukhoz tartozott az ujjas, a fekete vagy kék posztóból varrott, gazdagon zsinórozott rövid kabát. Gallérját bárányprémmel borították. Gömörben a mellényre panyókára vetve, télen felöltve viselték a dókát, a dolmányt és a spencelt, a rendesen sötétkék vagy fekete posztóból varrott, zsinórozással, pitykével díszített, rövid, ünneplő kabátokat. A bekecs elöl gombolódó ujjatlan mellény báránybőrből. Ma is megszokott öltözet, kivált az idősebb férfiak ragaszkodnak hozzá (56. kép). Többnyire sötétsárga színű, több-kevesebb zöld-piros bőrrátéttel díszítve. A 20. század elején a bekecs bal oldalt záródott, nem középen. Az 1940-es évek elejéig hordták a csuha vagy csuhuj néven ismert szűrt. Gömörben a legdíszesebb szűrt a barkók hordták, hímzéséről rózsás csuhának nevezték. Hangony környékén, Domaházán a parasztok barna, a pásztorok fehér csuhát hordtak. Arló, Borsodnádasd környékén a kondásoknak fekete csuhájuk volt. A szűr alját minden szűkebb tájon más színű posztóval szegték be: Zabaron kékkel, a Rima völgyében feketével, a Hangony völgyében vörössel. FINDURA Imre jegyezte fel 1885-ben, hogy a hangonyiak „évszázadok óta viselik a vöröset, s annak még csak más színárnyalata sem becses közöttük". A barkók főként a rimaszombati és a putnoki szűrszabóktól vették a csuhákat. Bélapátfalvára és környékére az egri szűr jutott el, ami cifrább volt a rimaszombatinál. A csuha lábszárközépig ért, gallérja a hátat csaknem teljesen betakarta, két ujja be volt fenekelve (57. kép). Tudomásunk szerint a barkók gubát nem viseltek. Ezzel szemben a szomszédos borsod-gömöri reformátusság (Bán-völgy, Rima- és Sajó-völgy, Szárazvölgy) igen kedvelte a