Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

7. Népviselet

7. Népviselet A Barkóság egykori népviselete ismeretlen és források hiányában ma már csak nagyon töredékesen rekonstruálható. Nem rajzolható meg biztonsággal az elmúlt száz évben lezajlott sok viseleti változás sem. Az 1950-60-as évek fordulóján élt nagyidejü emberek már csak elbeszélésből tudták, hogy a jobbágyvilágban élt elődeik még borotváltatták a fejüket, s csak elöl hagytak hosszú üstököt. Az 1867ben HUNFALVY János által szerkesztett monográfia a gömöri „palóc" férfiak körében három hajviseletet talált jellemzőnek. A fiatalok akkoriban divatos körhajat, a többiek nyírott rövid hajat vagy pedig erősen zsírozott, ágakba font hosszú hajat viseltek. Ezek közül a 19. század végére a nyírott rövid haj vált általánossá. Szakállukat a barkó férfiak a 19. században is borotválták, de a bajusz viselete csaknem kötelező volt. Nyáron a férfiak szalmakalapot, télen báránybőrből vagy asztrakánból készült sapkát hordtak. Fekete posztókalap többfajta volt. A kondások keskeny karimájú, kúpos tetejű kalapot viseltek, amit KOMORÓCZY szerint Gömörben süvegnek neveztek. Egyfajta perge kalap látható azoknak az egyházasbásti férfiaknak a fején, akiket PAPAI Károly fényképezett a századfordulón (55. kép). A gulyások juhászok nagy karimájú, zsinóros kalapot hordtak. Kisnemesi falvak legényei ünnepen páva- vagy túzoktollal, árvalányhajjal, virágbokrétával díszítették kalapjukat, de a házas embereknek nem illett bokrétát viselniök. Kivéve a pásztorokat. A juhászok napjainkban is tojút (fácántollat, vadkacsatollat), a gulyások inkább vaddisznósörtét tűznek a kalapjukhoz. Hétköznapokon kendervászonból varrt, derékszögű darabokból összeállított, rövid derekú inget hordtak. Ennek nyaka pánttal volt szegve. Szatyinggal, a 20. században pedig már gombokkal záródott. Két ujja bő szárú volt, s hogy a munkát ne akadályozza (pl. fejés, takarmányozás alkalmával), a belső oldalára varrott szatyinggaX a nyakukba kötötték fel. Az ünneplő ing eleinte szintén borjúszájú volt, csak a századfordulón terjedt el a kézelős, galléros ingszabás. Ennek hónaljbetoldása (páha) is volt, s az anyaga többnyire gyolcs vászon. Vászongombokkal záródott, nyakát, két kézelőjét és mellét fehér hímzéssel készült „rozmaring" díszítette. Lakodalmak, búcsúk alkalmával az 1930-as évek elejéig hordták ezeket a díszes vászoningeket. Kézelős vászoningeket csak a parasztok, bányászok, gyári munkások viseltek. A pásztorok mindvégig, az 1940-es évek elejéig a lobogós ujjú, slingelt ingeket hordták. A20. század elején nyári vasárnapokon a Barkóság egyes részein (Medvesalja, Erdőhát) a házas férfiak rövid selyem nyakkendőt kötöttek, és ólomgombos mellényt vettek magukra (55. kép). A bőgatya a Barkóságban is az 1930^40-es években ment ki a divatból. Az 1940-es évek elején még a legtöbb faluban akadt egy-egy idős férfi, aki haláláig hordta. Sajóvárkonyon a vászongatya egy-egy szára négy szélből készült.