Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Kútba estem, ki húz ki?... " - A palócföldi fiatalság társas élete és szórakozásformái

adalékot nyújtva Paládi-Kovács Attila.

25 E rövid bevezetőben kell megemlítenem azt is, hogy a korábban már tanulmányozott szak- és szépirodalmi adatok figyelembevétele mellett már az egyetemi évek elején, 1974-től Ujváry Zoltán írásai és személyes intenciói serkentettek a paraszti játék- és szórakozáskultúra felé való fordulásra, korábbi és jelen dolgozataim anyagának gyűjtésére is.

26 * * * 1. Habár néprajzi és történeti szakirodalmunk még mai nap is gyakran egysíkú képet fest a falusi iskolák helyzetéről, működéséről, hatásukról és szerepükről a parasztság körében, az 1868-as népiskolai rendelet nyomán kialakult elemi- és ismétlőiskola rendszere vizsgált településeink fiatalságának mindennapi keretét adták a családé mellett.

27 Számos adatból tudjuk, hogy a távollétet indokló nagyobb munkák kivételével a szülők jó része az iskola szükségességét és tekintélyét maga is erősítette. Tette ezt azért is, mert az iskola, illetve annak vezetése a szükséges és célszerű ismeretek mellett számos községi-közösségi funkciót is ellátott direkt vagy közvetett módon. Az alkalmi (pl. lakodalmi, fonóházi) együttlétek mellett itt működtek az elemit kijárt, de még „ismétlőre" (15 éves korig) kötelezettek számára szervezett, vándormester vezette tánciskolák, ahol a többnyire fogadott vagy sorkosztos tanár az akkor divatos táncokat (boszton, polka, keringő, minét, „vansztepp" stb.) tanította, telente 4-6 héten át, amit vizsgabállal zártak.

28 Ludányhalászitól Egerbocson át Ragályig mindenütt az iskolákban, s a tanító (vagy neje) vezetésével folytak a próbák, majd zajlottak a színjátszó előadások. A „repertoárok" igen nagy hasonlóságot mutatnak térben, de időben is, mert sok helyütt az 1920-as évek közepétől az 1950-es évek végéig ugyanazt a darabot, annak szakadozott vagy újramásolt szövegkönyveit vették elő rendszeresen. A legkedveltebb népszínművek és feldolgozások voltak: „Sári bíró", „A vén bakancsos és fia", „Fekete szárú cseresznye", „A betyár kendője", „Gyimesi vadvirág", „Sárga csikó", „Falu rossza". A tanító és tanítóné irányításával könyvből kimásolt, majd megtanult és összepróbált darabok, jelenetfüzérek a település egészének nyilvánossága előtt kerültek bemutatásra - jellemző módon a nagy ünnepek: karácsony, újév, farsang és húsvét alkalmával. Téli vagy kevésbé munkás hetek vasárnapjain szintén színjátszásra hívta össze a kisbíró (Nádújfalu) vagy maga a fiatalság a falu szórakozni vágyóit. Sikeres szereplés után a pap vagy az elöljáróság bált rendezett az ifjúság számára (Mátraszőlős). Halásziban viszont gyakorta kellett számot vetni az anyák háborgásával, akik a farsangban is vállalt színjátszást okolták, hogy lányaikat az elcsábítja a fonástól.

29 Az ünnepekhez kevéssé kapcsolódó alkalmak, a „szerepes bálok" is sok helyütt szokássá váltak (Sajópüspöki, Egerbocs, Kazár). Ragályban ezeket vagy a katolikus, vagy a református iskolában tartották aszerint, hogy melyik csapat volt az ügyesebb a szervezésben. így a bandák között - a nagyobbakénál békésebb - versengés alakult ki. S a felnőttek, családtagok jelenlétében lezajló előadások után előkerültek a leányok által készített ételek, a fiúk összeadta ital, amit már „városi módra" árcédula alapján ajánlottak elfogyasztásra. A petrós, „harisnyás" vagy karbidlámpák fényénél gyakran éjfélig tartott az ilyen összejövetel.

30 Egy-egy település (pl. Paládi-Kovács A., 1982. Kriston VíziJ., 1977., 1978a., 1983., 1985. és 1986a. és 1986b. Lásd: Bán P., 1980. II. 669-671., ill. I. 387. ENA 233-68. (Felsötárkány) Bakó Ferenc gyűjtése; id. Poczik Bálint sz. 1902. (Sajóvelezd) sgy. Angyal Istvánné Buckó Erzsébet sz. 1922. sgy. Hárskúti Imre sz. 1928. sgy.