Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Kútba estem, ki húz ki?... " - Játék és szórakozás Pusztafaluban

mutató alkalmai a tavasztól őszig szabadban tartott zenés mulatságok, a hétvégi vagy kishálok voltak. A hétvégi és az ünnepi bálok fogalmának a helyi köztudatban manapság megfigyelt keveredése nemcsak abból adódik, hogy lényegi mozzanataik a gyakorlatban nagyon is hasonlóak, hanem magyarázata lehet, miszerint az utolsó, kb. 40-50 esztendő során jelentős népi ünnepeink egy-két napra szűkültek le. (Ehhez hasonló tendencia figyelhető meg a lakodalmi szokások korábbi és mai rendjét összehasonlítva.) A gyüjtőés megfigyelőmunka során az is kitűnt, hogy Pusztafalu hagyományosan református vallású, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt kevéssé differenciált lakossága majdnem minden esetben csak a legfontosabb vallási és más közösségi alkalmakra fordított gondot, szemben pl. a szomszédos Füzér uralkodóan katolikus érzületű népe „színesebb"-nek ható szellemi arculatával.

1 Azonban bizonyos egyházi fogantatású közösségi alkalmak Pusztafaluban is szinte népünnepély jelleget öltöttek. Ilyennek számítottak a templomújítás és a református papi-egyházvezetői találkozók, konferenciák esetén a hasonló felekezetű és rokoni, baráti viszonyban levő családtagok vendégjárásai. Úgynevezett konferencia (bár tudtunkkal egyházszervezeti változások miatt hivatalos alapja korábban megszűnt) Pusztafaluban kb. 6-7 esztendeje volt utoljára; ezt viszont követte még azóta Füzérkajatán és Nyíriben is újabb alkalom. Tisztes külsőségek és az egész falut megmozgató ünnep formájában zajlott annak idején az új pap fogadása is. Fiatal legények díszesen öltözve kilovagoltak a szekéren érkező pap elé, s ott köszöntőt mondva a templomig kíséretet adtak neki. Beiktatásakor étellel-itallal bővelkedő zenés nagyvacsorát tartottak. Hétvége és ünnepek kapcsolatáról az előzőekben volt ugyan szó, de a közös összejöveteleken szórakozást biztosító bálok és a bálozás rendszerét most részletezzük. A tavaszi és nyári, szabadban megtartott táncokat úgy jellemezhetjük, hogy többnyire „spontán", gyors és ötletszerű kezdeményezések eredményeként jöttek létre. A zenészeknek italra való pénzt szívesen adtak össze a bekapcsolódók, s kitüntetett helyzetű napról lévén szó, több-kevesebb ételt is tudtak biztosítani. Ezek a kishálok viszont sosem törekedtek az egész közönség szórakozását szolgálni. A jeles napok nagyszabású és széles körű megünneplése viszont a mindig előre szervezett bál keretei között történt. Ünnepi 6ű/okat tartottak húsvét és pünkösd harmadik napján, karácsony másnapján, valamint újév fordulójakor. A fiatalabbak által előkészített rukkolási vagy vonulási bál is gyakran vált hasonlóképpen széles körűvé. A bál helyisége lehetett a kocsma vagy egy bérelt ház, később az iskola egyik terme. A helyiség lekötése és a zenészek megfogadása egy-egy bál döntő mozzanata volt. Amikor Pusztafalunak nem volt állandó zenésztársasága, Kolbásáról (ma Csehszlovákia), Füzérről vagy Abaújvárról hívtak muzsikusokat. Annak ellenére, hogy előleget adtak számukra, zálogul egyikük hangszerét a leszerződés alkalmával elhozták. A szerződés harmadik alapvető követelménye volt az engedély megszerzése, amit e században a csendőrség adott ki. A régi időkben két bálgazda irányításával folytak az előkészületek. Ételről (alapanyag és elkészítése) s az ital megrendeléséről, valamint a helyszíni rend betartásáról is gondoskodniuk kellett. Ok figyelték, hogy kik és hányan mulatnak; eszerint vetették ki a belépő árát. Amelyik lányos ház a sütést-főzést vállalta, annak tagjai semmit sem fizettek. Az 1930-as évek végén, ha egy legény vagy egy leány külön ment a bálba, akkor egy pengő ötvenet, illetve egy pengőt fizetett. A táncban részt vevő házaspárok is fizettek, de az előzőeknél kevesebbet. Gyakran jelen voltak a fal melletti lócákra vagy székekre felkapaszkodott, bámészkodó idősebb asszonyok is. A gyerekek, mivel tanítóBizonyos vallás- és néplélektani vonásokkal ILLYÉS Endre 1931.