Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Termett a meggyfa... " - A palócföldi játékkultúra gyűjtésének történetéből

zálogosok, valamint az „alakítások", azaz a párbeszédes és a népszokásokban gyökerező énekes (többnyire leány-) játékok. Kerényi, illetve munkatársainak ebben rejlő rendszerezése egy újabb, hatalmas vállalkozás során teljesedik ki. Számunkra a „Magyar Népzene Tára" című sorozat első, „Gyermekjátékok" címet viselő kötete a méltatandó.

53 Imponáló gazdagságban van itt jelen dallam-, játékcselekmény- és szövegrend szerint csoportosítva mindazon ismeret, amely a magyarság dallamos játékkincsével valamiképpen is összefüggésbe hozható. így az ölbeli ringatók, mondókák, kiolvasok stb. egyszerűbb, zenei szempontból korábban figyelemre alig méltatott darabjait is közli. A hagyományos népszokásokhoz és az ünnepekhez kapcsolódó - gyakran játékos jellegű dallamanyagot a folytatásként megjelent „Jeles Napok" című kötet tartalmazza.

54 A nevelés, illetve a népi közösségek által megőrzött játékkincsnek az újszerű körülmények között megvalósítható továbbörökítése szempontjából Hajdú Gyula vállalkozott arra, hogy a fentebb ismertetett közlések, valamint az 1940-es, 1950-es években országszerte - így területünkön is - folytatott gyűjtések fényében összeállítsa a „Magyar népi játékok gyűjteménye" című munkát.

55 Az új változatokat is bőven felsorakoztató könyv tartalmát - elsősorban praktikus és nem szaktudományos szempontból - a „társas népi játékok", „mozgásos népi játékok", „sportszerű népi játékok", valamint „egységes szabályú népi sportjátékok" címszavai alá sorolja.

56 Hajdú itt említi meg a felosztásában ugyan szereplő, de taglalásában nem érintett énekes-táncos gyermekjátékokat, amelyekkel kapcsolatban megfogalmazása így szól: „Ebbe a csoportba tartoznak a legfiatalabbak játékai." E megfogalmazás - még ha a továbbiakban a játéktanításnak elsődlegesen pedagógiai szempontjaira is utal - nem helytálló, mert közismert, hogy a hagyományos, „népi" közösségekben ezek játszása nem csupán a legfiatalabb korosztályt érintette. Ezzel együtt az sem derül ki, hogy kiket tart vagy vél „legfiatalabb korosztályinak? Továbbá szót ejt a „dramatikus játékok"-ról is, amelyben igen sommásan, és alapvetően tévesen így nyilatkozik: „Leggyakoribb megjelenítési formája a páros vagy csoportos színpadi jelenet, amely szöveggel, dallal, tánccal, mozdulatjátékkal egy-egy epizódot fejez ki a nép életéből." Ez tudniillik legfeljebb az utóbbi négy-öt évtized falusi színjátszó mozgalom tévesen értelmezett, több esetben még ma is jelenlevő hamis felfogásának kritika nélküli átvételével egyenlő, de semmiképpen sem azonos a néprajztudomány által vizsgált és napjainkra több, kiváló szintézissel bíró dramatikus játékok körével! A gyermekjátékok értelmezésének, csoportosításának és közlésének másfajta és sok tekintetben korszerűbb vonulatát jelzik pl. a „Cinege, cinege, kismadár"

57 vagy a „Bújj, bújj, zöld ág..."

58 címmel közreadott népi mondóka- és gyermekjátékgyűjtemények, amelyek a nagyközönséghez szólnak, ám egyúttal a kiváló kutatók: Borsai Ilona, Haider Edit és Kovács Ágnes szakszerű válogatásában váltak újabb, megbízható forrássá. Jelentőségük emellett abban áll, hogy a Magyar Rádió Ifjúsági és Gyermekosztálya által 1971-ben meghirdetett országos pályázat bizonyította: még napjainkban is 53 KERÉNYI György (szerk.) 1951. XXIII., (illetve 1957. XXV.) „A játékszerüség uralkodván tehát a gyermekdal felett, indokolt, hogy minden, ez uralom alatt lévő dallamot egybegyüjtsünk. Kötetünk eszerint magában foglal minden eddig gyűjtött magyar gyermekdalt, melyet gyermekek játék közben dalolnak, illetve amelyek megbízható közlés szerint gyermekjátékdalok voltak. A magyar gyermekjátékdaloknak itt egybegyűjtött kincsét, elemeinek megfelelően, három külön rendszerbe foglaltuk: a dallamok, a játékok és a szövegek rendjébe." 54 KERÉNYI György (szerk.) 1953. 55 HAJDÚ Gyula 1971. 56 HAJDÚ Gyula 1971. 23-24. " DERER A Éva (szerk.) 1976. 58 KOVÁCS Ágnes (szerk.) 1976.