Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„ Szív küldi szívnek... " - „Eger borát idd, jó barát... !" Heves megyei adatok a turizmus és az úti emléktárgyak kérdéséhez

Másodikként a bélapátfalvi keménycserépgyár működésére utalhatunk. Az 1830-as évek elején létrejött manufaktúra változatos, paraszti és polgári használatra egyaránt készített termékei főként a kiegyezés korszakában, majd az e század első évtizedében voltak igen népszerűek (MOLNÁR 1968.; KATONA 1978.). A búcsúkban, vásárokon és piacokon nagy számban kapható „magyaros", „rózsás" tányérok, kancsók, bögrék és szil kék stb. mellett külön alkalmakra, valamint forgalmas települések kereskedői részére is készítettek kézi festésű, majd sablon alkalmazásával előállított emléktárgyakat. A jellegzetes rózsacsokrok, füzérek által díszített tányérok sokezres tételeit helyben, Egerben és Miskolcon üveg- és porcelánkereskedők boltjaiban, valamint a vidék jelentős vásárain árulták. A bélapátfalvi keménycserép edények széles körű elterjedtségére utalnak az Ó-Buda, Selmecbánya, Miskolc, Eger, Párád stb. feliratok. Ezek a viszonylag olcsó tárgyak kedvelt útravalói voltak a hazatérőknek. Apátfalva példája egyébként igen jól érzékelteti a múlt század végétől mind itthon, mind pedig külföldön terjedő, általában vett „magyaros" szimbólumok kialakulását, mai napig tartó kultuszukat. A különbség csupán annyi, hogy az e cserépedényekre átkerült, azokon kiformálódott mintakollekció az utóbbi évtizedekben már majdnem minden, különböző anyagú és technikájú „tájegységi" jellegű úti emléktárgy sajátjává vált. Az előzmények sorában harmadikként egy sajátságos példát említhetünk meg. Az egri vár feltárásának 1925-től nyomon követett történetében volt egy olyan időszak (1932-1945), amikor a Várásatási Bizottság kezdeményezésére - a történelmi objektum helyrehozatalának anyagi fedezetét támogatandó - létrehozták az „Eger-vári Kerámia Műhely"-t (LENÁRT 1982.). A gazdasági kényszer speciális árukapcsolást szült: az ásatások folyamán fellelt „egyiptomi" formájú kancsókról mintát véve azokat sokszorosították, s a látogatóknak akként vagy borral megtöltve árusították. Itt készültek a többi, „egri emléktárgyak"-ként árusított tárgyak is: bástyadíszes és félholdas hamutartók, söröskorsók, levélnehezékek; Gábor István szobrászművész mintái alapján kulacs, gólyaváza, virágtartó, bonbonnière, templomváza stb. 1937-től pedig ezek mellé egy újabb és olcsóbb termékfajta, a „hitelesített" tiszafüredi tányérok (!) sorozata került Egerben árusításra. Bár a műhely a felszabadulást követően megszűnt, megfigyeléseink során úgy vettük észre, hogy a jelenleg forgalomban lévő tárgyak (kerámia és fa) igen sok tekintetben rokon vonásokat őriznek a fentiekkel. Itt jegyezzük meg, hogy Eger nevezetességeinek népszerűsítésében, a várost övező nimbusz általános jelképeinek közvetítésében felbecsülhetetlen szerepe és hatása volt a képes levelezőlapok igen nagy forgalmának is (vö. PETERCSÁK 1982.). A város, illetve a helyi tárgykultúra Gárdonyit, és vele együtt (a sokat szapult) Göre-históriák népszerű figuráit, mondásaikat is kisajátította. Mühlbeck Károly (1869-1943) illusztrációinak különböző lenyomatait lelhetjük fel a festett parádi poharakon, képeslapokon, faragott díszkulacsokon, sőt még az 1922-ben megrendezett budapesti Országos Gazdasági Kiállításon is e faragott figurás díszhordók képviselték Egert (BAKÓ 1961.). Közkedvelt és a várost is jelképező voltára utal egy korabeli hirdetés szövege: „Speciális egri emlékek, Göre-kulacsok, népművészeti tárgyak, levelezőlapok Jakab László iparművész boltjában - Várfeljáratnál." (BARCSAY AMANT 1937.). Az e tárgyakhoz gyakorta kapcsolódó, s a Gárdonyi által gyűjtött-költött egyik állandó mulatóvers („Ez a világ mi vóna, ha egy kis bor nem vóna") még egy Szilvásváradról gyűjtött konyhai falvédőn is megjelenik! (EAP.193/82-ifj.4.). Az úti emléktárgyak a következő szimbólumokat használják: EGER - a város régi és mai címere; a város látképe (Houfnagel G. 1588-as vedutája nyomán); Dobó István szobra (Stróbl Alajos, 1907.); végvári harcosok szoborkom-