Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„ Szív küldi szívnek... " - „Eger borát idd, jó barát... !" Heves megyei adatok a turizmus és az úti emléktárgyak kérdéséhez

lem iránt érdeklődő csoportjai hatalmasat lendítettek a Mátra, valamint Eger és Gyöngyös turizmusán (vö. KAPOR 1981.). Heves megyei úti emléktárgyakról lévén szó, nem kerülhetjük ki a búcsúkat sem, a jelentős régi népmozgások alkalmait. Közismert, hogy Eger tradicionálisan katolikus püspöki (ma érseki) székhely, így a város és környéke évszázadok óta állandó búcsújáróhelyként ismert (TÜRK 1912.). Emellett pedig számolnunk kell azzal is, hogy a Mátraverebély és Hasznos felé vezető, déli és keleti irányból húzódó búcsújáró útvonalak is átszelték a megyét. Azt is tudjuk, hogy főként a középkor idején e megyében is igen gyakoriak voltak a búcsú-vásárok. Külön kell szólnunk Egernek, a megye székhelyének vonzerejéről. Az utazók leggyakrabban a fürdőket, a középkori és barokk építményeket és a borokat tartják említésre méltónak. Az 1700-as évek elejétől pusztuló vár tervszerű feltárása és helyreállítása, egy rövid időszak (1830-1862) kivételével közel hat évtizede indult meg (LENART 1982.). A város és a vár mint történelmi emlékhely addigra már bekerült az országos köztudatba, hiszen Gárdonyi Géza alkotó évtizedei, a róla szóló legendák („az egri remete"), s nem utolsósorban az Egri csillagok című - generációk kötelező olvasmányaként szereplő - regény egyaránt Dobó vitézeinek dicsőségét hirdeti. A változatos tájakat, sajátos arculatú mezővárosokat és településeket magában foglaló Heves megyéről szinte kivétel nélkül annak északi, hegyvidéki területével kapcsolatosan vannak köznapi és tudományos ismereteink. Nem véletlen tehát, hogy az itt létrehozott, s innen elszármazó úti emléktárgyak is ezt reprezentálják! Megfigyeléseink és adatgyűjtéseink során kivétel nélkül csak „palócos", „mátrai", „bükki" és „egri" vonatkozású díszített tárgyakkal találkoztunk. Ez a fent említett, földrajzi és történeti okok (gyakorta lélektani) törvényszerűségeiből is fakad, másrészt be kell látni, hogy a néprajzi kutatások szintén majdnem kizárólag Észak-Heves területén folytak. így az új ismeretek visszacsatolása a mindennapokba szintúgy ezt az egyoldalúságot eredményezte. A helyi és az országos tömegkommunikációs eszközök pedig ezek hatására csak azt tálalják - természetesen a maguk manipulatív eszközeivel -, amit nekik „szállítanak" (LENGYEL 1981.; ZELNIK 1981.). A köznapi tudatban - persze nem egyformán jelentkező Heves megyei vonatkozású asszociációs sorok pl. ilyen szimbolikus képekben és fogalmakban jelennek meg: MÁTRA - erdőség állatokkal (fenyő, őzike, szarvas, mókus), betyár, gatyás palóc férfi, pendelyes menyecske, pásztor; felkészültebbek: Kékestető, 1015 m. PÁRÁD, PARÁDFÜRDŐ - Palóc viselet, egyszerű emberek, gyógyvíz, Cifraistálló; tájékozottabbak: Károlyi-kastély, Parádsasvári Üveggyár. SZILVÁSVÁRAD, SZALAJKA-VÖLGY - sziklák, források, erdei emberek, vadállatok. BÜKK-FENNSIK - rideg ménes, kősziklák, vadvirágok. EGER - bikavér, egri leányka, minaret (gyakran mecset néven!), törökök, fürdő; vár, Szépasszony-völgy, tüzes leányok és menyecskék, nagytemplom, Dobó szobra; tájékozottabbak: Lyceum, barokk épületek. GYÖNGYÖS - szőlő és bor. Meggyőződésünk, hogy a sarkítottnak tünő példák egyáltalában nem valótlanok; ezt bárki megállapíthatja, ha önmagát, vagy bátortalanság híján ismerőseit veti ilyen jellegű vizsgálatnak alá... Ha napjainkban Heves megye különböző pontjain háziipari és más-más szintű, üzemi vagy mühelykeretek között készülő úti emléktárgyak helyi előzményeire vetünk röviden pillantást, akkor három főbb törekvésre utalhatunk.