Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„ Szív küldi szívnek... " - „Eger borát idd, jó barát... !" Heves megyei adatok a turizmus és az úti emléktárgyak kérdéséhez

„Eger borát idd, jó barát!" Heves megyei adatok a turizmus és az úti emléktárgyak kérdéséhez A

rendszeres és jelentékeny bel- és külföldi utazás csupán egy évszázados múltra tekint vissza Magyarországon. Igaz, nem becsülhető le a korabeli uralkodó osztály, illetve az azzal érdekviszonyban álló más társadalmi rétegek korábbi aktivitása (hazai és külföldi üdülőhelyek, nyaralótelepek látogatása), azonban a mai fogalmak szerinti hazai turizmus kezdeteinek időhatárát kb. a kiegyezés korszakában jelölhetjük meg, amely a millennium éveiben kezdi gyermekcipőjét csizmára cserélni. Néhány korábbi kezdeményezés után (pl. EDVI Illés Pál „Némely oktatások messzire utazóknak"), 1896-ban jelenik meg a „Magyarország Útikönyv", az első magyar „baedekker" is. Az ajánlott tájak és települések nevei persze a köztudatban már korábbról ismertek voltak, így a Balaton és a „magyar vidék" több jelentős városa (Győr, Debrecen, Kassa, Sopron, Nagyvárad stb.). Ezekhez pedig már igen korán és gyorsan kapcsolódtak a már meglévő élmények nyomán kialakult közkeletű és általános képzetek, különböző hagyományos és új keletű szimbólumok társultak „áruvédjegy"-ként (Vö. BENES 1979.; VOIGT 1981.; PETERCSÁK 1982.). Ezek a lokális-regionális vagy etnikus szimbólumok a megizmosodó, kül- és belföldre egyaránt orientálódó turizmus folyamatában - főleg az utóbbi két évtizedben - egyre kiterjedtebb és gyakorta igen agresszív tárgykultúrát hoztak létre (Vö. Von Domen Mühlen und Goldenen Reitern 1955.; CUSENIER 1975.; PEESCH 1980.). A turizmus által kitermelt úti emléktárgykultúra, illetve annak szövevényes termelői-közvetítői hálózatrendszere eddig legfeljebb a moralizáló esztétika és az alkalmazott szociológia területén nyert egyfajta polgárjogot, mint a kispolgáriságot és a „totális fogyasztás"-t ostorozó pamfletek ügyeletes példája, így a „tömény giccs" megtestesítője. E különféle anyagú és méretű, díszítettségű és kivitelezésű tárgyözön viszont ma már jelen van szinte minden magyar otthonban, s úgy tűnik, kiűzésükre a hagyományos nagytakarítások sem alkalmasak... Sőt! Bonyolítja ennek tisztán látását egyfajta általános tudat- és szakterminológiai zavar, amelyben még ma is keverednek az ajándék-emlék-úti emlék fogalmak (S. NAGY 1982.). Az úti emléktárgyat mi most úgy határozzuk meg, hogy az egy lokális-regionálisetnikai egységről - annak történeti, gazdasági, társadalmi változásai nyomán - alkotott, s általános érvényűnek vélt/tartott és állandósult szimbólum objektiválódott formája, amely mindenkor arra hivatott, hogy e tárgynak a vonatkozási helytől idegen birtokosa ezáltal bármikor felidézhesse vagy reprezentálhassa az ottlét tényét, illetve annak másodlagos birtokosában (mint ezzel megajándékozottban) kialakítsa az azonosulás pszeudo-élmény ét.