Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„ Szív küldi szívnek... " - Feliratos falvédők Nagyrédéről

A szövegek erőteljesen hangsúlyozzák a tisztaság, a rend és az ügyesség fontossá­gát; ezt erősítik meg kivételességükben is azok a falvédők, melyeken két kislány székre állva főz (Igaz, hogy még kicsik vagyunk, sütni-főzni máris tudunk), vagy ahol két macs­ka, nyakukban rózsaszín masnival, a tányérról tejet lefetyelnek (Tejet iszunk, tiszták vagyunk, ugye, milyen szépek vagyunk). A konyhai életképek részletesebb vizsgálatánál már egyértelműen feltűnnek a városi-polgári eszmény részelemei: az újfajta tűzhelyek, a konyhai berendezések és eszközök (pl. kredenc, fali csap stb.), de még a személyek öltözete is. Kísérő-motívumként pedig szintén a szövegek karéját folytató és kiegészítő, ám jellegtelen virágdíszítmények jelennek meg. c) Nóta- és műdal-illusztrációk; zsánerképek Gyűjtésünk során az e típushoz tartozó falvédők példányaiból találtuk meg a leg­többet, így feltételezhető, hogy egyébként is ezek uralták a konyhák falainak jórészét, így már szinte kizárólagosan férfi és nő (boldog-boldogtalan) szerelmi kapcsolata és egymás iránti vágyódásuk áll az ábrázolás középpontjában. A legtipikusabbak: a férfi virágszálat (csokrot) nyújt át a nőnek (Piros rózsák beszélgetnek); a férfi kezét nyújtja a virágot tartó (szagoló) nő felé (Egy rózsaszál szebben beszél); a férfi és a nő egymásba karolva áll (sétálnak az úton vagy egy hídon) (Hálás szívvel köszönöm a sorsnak); a nő egy virágoskertben áll, míg a férfi rózsával teli vázát(!) tart a kezében (Szív küldi szívnek, szívesen); a férfi zongorázik, míg a nő elérzékenyülten hallgatja (Piros rózsák beszélget­nek) stb. A példákból is kitetszhet, hogy a szituációk túlnyomó többségében a virág egyfajta közvetítő (összekapcsoló) motívumként nyomul előtérbe az üzenethozó ga­lambbal vagy más madarakkal együtt. Két esetben csak a no jelenik meg (Mit tegyek, hogy én legyek a mindened; Valahol egy kis ablakban nem nyílnak már a pünkösdi rózsák), jellemző módon a gyengébbik nemnek engedve át a szenvedést... A többségében epekedő, áhítozó, vagy csekély számban megelégedett és boldog tartalmú szövegek illusztrációi mellett néhány példa a felszabadult jókedvet sugárzó

Next

/
Thumbnails
Contents