Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)

RECEPTEK - - Abaúj-Torna

Tejbedara (Rakaca) A kukoricadarát megfőzték (ezt akkor ették, ha zsámiskát készítettek, és még mielőtt feltör­ték volna kszttel), egy szedőkanállal kivettek belőle, megcukrozták, és bőven leöntötték édes tejjel, úgy, hogy jól eUepte a masszát. Főzelékek, köretek Káposztalés macsanka (Rakaca) Zsiradékban megfonnyasztunk egy fej hagymát, hozzáadunk 5 kanál ksztet, megsózzuk, felengedjük 1 kter savanyú káposztalével. Kenyérrel fogyasztjuk. Ha zsír vagy olaj nem volt, száraz rántással is készítették. Megbarnították a ksztet, és felen­gedték káposztalével. Sózni csak utána kell, mert a káposzta leve néha sósabb a kelleténél. Lucskos káposzta Hozzávalók:. 50 dkg sertésoldalas, 1 kg édes káposzta, 1 evőkanál olaj vagy 2 dkg zsír, 1 dl tejföl, köménymag, csombor (borsikafű), ecet, só. A sertésoldalast besózzuk, és sütőben kevés vizet aláöntve pirosra sütjük. (Nem fedjük be!) Félretesszük. A megtisztított fejes káposztát ujjnyi széles kockákra vágjuk, és annyi vízben, amennyi eUepi, feltesszük főni. Hozzáadunk kevés köménymagot, apróra vágott borsika­füvet és sózzuk. Beletesszük a megsütött oldalast, ráöntjük a sült hús levét, és lasséi tűzön az egészet puhára főzzük. Ekkor egy kevés kszttel elkevert tejföllel a káposztát besűrítjük, és a felszeletelt oldalassal együtt tálaljuk. Lehet belefőzni kevés bőrös húst is. Paradicsomos burgonya (Krasznokvajda) A megtisztított és kockára vágott burgonyát — mivel paradicsomban nehezen fő meg — kevés sós vízben megfőzzük. Csak annyi vízben főzzük, ami a krumplit ellepi, és vigyázzunk rá, hogy ne főjön szét. Mkor a burgonya megpuhult, annyi átszűrt paradicsomlevet önűink rá, ami ellepi. Apró kockára vágott vereshagyma hozzáadásával világos rántást készítünk, az ételt azzal berántjuk. Ha felforrt, tejfökel ízesítjük. Paradicsomos macsanka (Rakaca) 1 kanál zsírban megfonnyasztunk egy kis fej vöröshagymát, megszórjuk piros paprikával. Az egészet behabarjuk 1 kter tejjel, fél kter paradicsomlével és 3 kanál kszttel, majd sózzuk és felforraljuk. Kenyérrel fogyasztjuk. Húsételek Borjúszelet, betegek részére (Krasznokvajda) A borjéihúst megmossuk, vékonyra szeleteljük, és az ínaktól késsel kissé megkaparjuk. Be­sózzuk, apró szeletekre formázzuk. Liszttel mindkét oldalán meghintve, a kés lapjával simára lapítjuk. Forró zsírban vagy olajban kisütjük. Hogy szét ne hulljon, a sütéshez használjunk lapátkát. Málékásás káposzta Hozzávalók: 1 db főtt füstölt csülök, 1 kg savanyú káposzta, 2 fél marék (kb. 20 dkg) kukori­cakszt, 4 vöröshagyma, kevés pirospaprika, 10 dkg zsír.

Next

/
Thumbnails
Contents