Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)

RECEPTEK - - Palócok

Ha felforrt, takarék tűzön 10-15 percig sütjük. Vigyázzunk, le ne égjen egyik oldal sem. Kovászos uborka, esetleg csalamádé illik hozzá. Húsételek Báránypaprikás (Domaháza) (Molnár Balázs nyomán) Hozzávalók: 60 dkg bárányhús, 1 evőkanál zsír, 2 fej vöröshagyma, 1 dl tejföl, 1 evőkanál ecet. Az apróra vágott hagymát a zsíron megpirítjuk, a úízről félrehúzva, belekeverjük a fűszer­paprikát, majd kevés vízzel felengedjük. A feldarabolt, ecetes vízben megmosott bárányhúst belerakjuk, megsózzuk és fedő alatt pároljuk. Galuskával tálaljuk. Rántott bárány (Domaháza) (Molnár Balázs nyomán) A fiatal bárány húsát gondosan megtisztítjuk, féltenyérnyi darabokra vágjuk. Sóval, borssal fűszerezzük, majd lisztben, tojásban és zsemlemorzsában megforgatva, forró zsírban mind­két oldalát pirosra sütjük. ízlés szerinti körettel tálaljuk. Tyúk vagy csirke rántottában (Cs. Schwalm Edit nyomán) Az egész palóc területen ismert volt. A tyiikot vagy a csirkét levesben megfőzték, a húst kiszedték, a levesbe tésztát főztek. A héisdarabokat először ksztben, majd tojásban megfor­gatták, és forró zsírban kisütötték. Főtt tészták Juhtúrós csusza (Szigeti Andor nyomán) Hozzávalók: 40 dkg Hszt, 30 dkg juhtúró, 10 dkg füstölt szalonna, 10 dkg zsír, 2 dl tejföl, 2 egész tojás, só ízlés szerint. A csusza a búzatermő vidékeken a magyar konyha jellegzetes házi tésztája: a kevés víz hozzá­adásával, jobbára csak tojással gyúrt tésztát elnyéijtás után kézzel szaggatták szabálytalan darabokra. A csuszatésztát sós vízben kifőzték, meghintették az apró kockára kisütött szalonnadara­bokkal, kevés zsírjával is meglocsolták. Ráhintették a túrót, ráöntötték a tejfölt, úgy forrósí­tották meg a sütőben. Melegen tálalták. Sült tészták Juhtúrós lángos (Szigeti Andor nyomán) A megtisztított főtt burgonyát áttörték, vajjal, tojással, elmorzsolt élesztővel, sóval, őrölt borssal összegyéirták, s annyi ksztet adtak hozzá, amennyit felvesz. Simára gyúrták, kis ci­pókba formálva fél órát pihentették. Kinyújtották, lapokra vágták, és mindkét oldalát pirosra sütötték zsírban vagy olajban. A tetejét juhtúróval, finomra vágott kaporral szórták meg. Melegen fogyasztották. Káposztás pacsni Kb. 0,5 kg lisztből 3 dkg élesztővel, tejjel, sóval cukor nélkük könnyű kelt tésztát dagasz­tiink. Megkelesztjük, utána kinyújtjuk és a kinyéijtott tésztát négyszögletes darabokra vágva,

Next

/
Thumbnails
Contents