Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)

AZ ÉTELKÉSZÍTÉS ÉS AZ ÉTKEZÉS ESZKÖZEINEK VÁLTOZÁSÁRÓL

35. kép. Szilvalekvár'főzése, Damak, 1967. (Bodó Sándorfelv.) A fedőtartók többségükben cigány fémművesek munkái, s egyszerűen megmunkált vaslemezek, de szórványosan felbukkannak a felföldi vándor drótosok igényesebb készítményei is. A folyadékok, italok tárolásának általánosan használt eszközei voltak a dongás csobolyók, közöttük előfordulnak oldalukon datált, feliratos példányok is. Hasonlóan elterjedtek voltak a csikóbőrös kulacsok, szironyozott és varrott díszeik között gyakran évszámmal. A megye számos fazekasműhelye igen sokféle cserépedényt (kulacsok, bütykösök, korsók stb.) adott a paraszti háztartásoknak: mind köznapi használatra, mind ünnepi funkcióban. A konyha kerámiái között készítményeik mellett meghatározó szerepet kaptak a Felföld tűzálló edényeket készítő központjai, amik főzőedényekkel és díszkerámiával is évszázadokon át ellátták a mai BorsodAbaúj-Zemplén területét is. Mellettük a 19. század második felétől mind nagyobb számban jelentek meg a bükki és a zempléni üveghuták készítményei is. Borsod bányavidékén — hasonlóan Észak-Magyarország más bányászterületeihez — a második világháború után az üvegek díszítésének sajátos technikája alakult ki: a szén robbantásánál használt gyújtózsinórok műanyag burkolatával fonták be a boros- és (családi) sörösüvegeket, demizsonokat. A többféle szín alkalmas volt — elsősorban geometrikus — minták, jelek, feliratok kialakítására. Ajándékozás révén ezek a tárgyak nagyobb távolságra is eljutottak a bányásztelepülésekről, s elsősorban dísztárgyként jelentek ott meg.