Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)

A HAGYOMÁNYOS KULTÚRA TÁJI-TÖRTÉNETI TAGOLÓDÁSA BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN (A regionális életmód-stratégiák feltételei és változatai)

8. kép. Mis

kolä család 9. kép. Miskolci család Madarassy László gyűjtése, 1921. (Képrajzi Múzeum Fényképgyűjteménye) Tokaj-Hegyalja peremén sajátos műveltségi egységet képeznek, s napjainkig őrzik nyelvi és kulturális különállásukat Dél-Zemplén német telepes falvai. Első csoportjaikat Trautsohn herceg telepíti le sárospataki uradalmában 1750 után Schwarzwald környékéről (Károlyfalva, Hercegkút, Kát ka), majd 1785—1790 között érkeznek újabb családok (Rátka, Józseffalva, Abaújszántó, Hosszúláz^ Sima). Műveltségük csak a zárt közösségeikben maradt homogén, más településeken már csak egyes műveltségi elemek őrzik egykori származásuk emlékét (pL Erdőbénye bodnártánca). A 19. század folyamán a városokban és mezővárosokban mind nagyobb teret nyer a zsidó polgárság, de sajátos műveltségi hatást gyakorolnak környezetükre a falusi zsidók is. A 17. század második felétől, de főként a 18—19. században mind nagyobb számban bukkannak fel az összeírásokban a cigányok is, különböző csoportjaik másmás tevékenységre szakosodnak (zenészek, fémművesek, kovácsok, kupecek stb.). A 18-20. századi gazdasági és társadalmi folyamatok összefüggéseiben kell értelmeznünk a hagyományos műveltség integrálódásának azokat a folyamatait is, amelyek a néprajzi csoportok, néprajzi vidékek szerveződéséhez vezetnek. Ebből a szempontból másodlagosnak tekinthető korábbi történetük, mert műveltségük, beleértve a tárgyi javakban materializálódott anyagi és szellemi műveltségüket is, jobbára 19—20. századi állapotában ragadható meg. A mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területe különböző fokon integrált műveltségi egységekkel fedhető le, s az egyes csoportok kulturális hagyatéka nem