Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)

RECEPTEK - - Ruszinok

Főtt tészták Káposztás laska (Miskolc-Görömböly) Hozmává/ók. 70 dkg kszt, 3—4 dl víz, 1 fej hagyma, 1—2 dl olaj, 0,5 kg hordós káposzta. Először a tésztát készítjük el. A sót feloldjuk a vízben, majd a liszttel elkeverve alaposan összegyúrjuk, míg teljesen össze nem áll. Vékonyra nyújtjuk, szabálytalan darabokra vágjuk, és a tűzhely platniján vagy tepsiben megpirítjuk, majd kifőzzük. A hagymát apróra vágjuk, és a forró olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a hordós káposztát, és megdinszteljük. Végül összekeverjük a tésztával. Böjtös ételként fogyasztották. Túrós tészta ruszinosan (Mskolc-Görömböly) Hozzávalók 80 dkg kszt, 1 tojás, 3 dl víz, 0,5 kg túró, 1,5 evőkanál tejföl, 1 evőkanál zsír. A ksztet a vízzel és a tojással alaposan összegyűrjük tésztává. Vékonyra nyújtjuk és felvágjuk széles metéltnek. A tésztát kifőzzük, és összekeverjük a túróval. A zsírt megolvasztjuk, a tejfölt kozzáadva megpirítjuk, majd leöntjük vele a túrós tésztát. Apróra vágott, pirított szalonnával gazdagíthatjuk. Sült tészták Bobájka (Komlóska) (László János nyomán) Hozzávalók. 0,5 kg kszt, 5 dkg porcukor, 2 tojás, 5 dkg vaj, 2,5 dkg élesztő, 0,5 kter tej. A ksztet a hozzávalókkal és a tejjel megfuttatott élesztővel összegyúrjuk, és kelni hagyjuk. A kelés után kb. 2 cm vastagságú rudacskákra gyéirjuk, majd azokat 2—3 cm-es darabokra vág­juk, és kikent tepsiben piros barnára sütjük. A kisült tésztadarabokat tejjel vagy forró vízzel gyengén megforrázzuk, és mézzel, darált dióval, mákkal, téiróval, esetleg savanyái apróká­posztával megszórva kínáljuk. Grízes tészta (Komlóska) (László lános nyomán) Hozzávalók. 0,5 kg kszt, 2 tojás, 0,5 kter tej, 5 dkg porcukor, 2,5 dkg élesztő, pici só. A tölte­lékhez: 2 dl gríz, 1 kter tej, 10 dkg kristály-cukor, 1 csomag vaníliacukor. Az alapanyagot összegyaírva, a tejjel megfuttatott élesztő hozzáadásával kelt tésztát készí­tünk. Egy órán át meleg kelven kelni hagyjuk. Kétfelé választjuk, az egyik részt a tepsi mére­tére nyéijtjuk, és a zsiradékkal kikent tepsibe tesszük. A forró tejben megfőzzük a grízt és a belekevert édesítőket, ha kicsit hűlt, ráterítjük a tepsiben levő tésztára, majd betakarjuk a tészta elny-íijtott maradékával. Tetejét felvert tojással kenjük meg, majd sütőbe téve készre sütjük. Gyaloglángos (Végardó) Kenyérsütés alkalmával készítették. A kenyértésztát sütőlapáton elnyújtották. Elkészítették a tölteléket: vajjal kikevert krumpkpürét, párolt káposztát és grízt. Ezeket rárakták a kenyérla­páton elnyújtott lángostésztára, az egészet újra összehajtották, és ismét elnyújtották. Betették a tűz ékbe, a kemence elsöpört földjére, akol a tészta hamar megsült. Mkor a lángosokat kiszedték, két oldalukat tollseprűvel lesöpörték, vajjal áthúzták és cukorral meghintették. Karácsonyi perec (Mskolc-Görömböly) Hozzávalók 0,5 kg kszt, 1 dl olaj, 1 fej hagyma, 1 dl víz, só. A ksztből és a vízből, melyben sót oldottunk fel, kemény tésztát gyúrunk. Ha összeállt, vékony csíkokat pödörgetünk belőle. A csíkokat 10 centinként feldaraboljuk, és karikává

Next

/
Thumbnails
Contents