Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Alkotó vidékiek
desúri nagybirtok határolta. A földforgalom fölöttébb korlátozott volt, alig nyílott módjuk a paraszti sorban élő vállalkozóknak a beruházásokra, de bevételekhez jutottak és a pénzt magukra költötték. A romantikus antikapalista értelmiségiek elfogadták ezt a megoldást a „lehetséges világok legjobbikának". Ami volt, az a szép és más nem is lehet, csak a szép a nemzeti hagyományok képviselője, a történelem megfordítható, a múzeumoknak rendeltetésük van! A 19. század gondolati rendszerei mind teologikusak voltak. A történelmet úgy fogták fel, hogy a megtett út hozzájuk vezet. Ők pedig a tökéletességet képviselik. A múzeumokban tehát meg kell őrizni a nép kézműves alkotásait, mert ezek követendő példák és segítségükkel korrigálni lehet a kapitalista szériatermelést. A gyáripar használati eszközeinek ízléstelen áradata helyett történelmi hagyományokhoz és az emberi alkotóképességhez hü készítményeket kell majd létrehozni! A népművészet múzeumi kánonja szerint cselekszik minden kultúrpolitikus. A környező valóság azonban másként fest, mint ahogyan az ideológusok és a hivatalnokok elképzelik. Az élet másként alakult Keletközép-Európában is. A regionális értékrendszert a legújabb kori népesség túlnyomó többsége elvetette. Fogyasztási kultúrájában a nemzetközi kínálathoz igazodott. A javak forrása a nyugat-európai eredetű gyáripar lett. A magánkapitalizmust (amelynek vállalatai előbb-utóbb kartellekbe tömörültek) követte a (szocializmusnak nevezett) államkapitalizmus, majd ennek hegemóniáját megdöntötték és újraszervezték a trösztök és kartellek birodalmát. Ebben az utolsó fázisban megszüntették a nemzetgazdaság alapját szolgáltató iparágakat (elsősorban a nehézipart) és mindössze a fogyasztási cikkeket előállítókat, továbbá a szolgáltatásokat végzőket hagyták meg. A Nyugatnak fogyasztókra volt szüksége. Megkapta. Sajátosan féloldalas képződmény jött létre. Hasonlatosan prekapitalista előzményéhez, amikor a nyugati kézműves mesterember egyetlen piacra termelt, ám munkaráfordítást tekintve különböző minőségű árukat állított elő. De az Elbától keletre lévő három vevőkört szolgált ki: a nemesekét, a polgárokét és a parasztokét, a Kelet lakói most is egyre szorosabban igyekeztek felcsatlakozni nyugati kortársaikhoz. Az elmúlt fél évszázadban, amikor a világgazdaság súlypontja áthelyeződik Európából előbb Amerikába, majd a TávolKeletre, s a pozíciók visszahódításáért ádáz harc dúl, a gazdaság és a politika minden rendű korifeusa sokat tesz annak érdekében, hogy Nyugat-Európa legyen ismét (ha nem is a világ, de legalább) a kontinens egyetlen gazdasági központja. Ennek érdekében bővíteni kell piacát. Keletközép-Európa lakói a nyugati gyáripar termékeit vásárolják. Mindenki részleteket fizet. A történelem törleszt. A politikusok egyébről se igen elmélkednek, hogy mi és szomszédaink - útmutatásaikat követve - miként tartunk Európá39 Ashelford, 1988., Balassa-Ortutay, 1979., Baranovics, 1955., Baranowski, 1958., Barthes, 1967., Baur-Retzlaff, 1958., Bednarik, 1943., Berindei-Gesemann-Hoffmann-Leitsch-Timm-Vilfan, 1973., Blomkviszt, 1956., Bogatyrev, 1937., Bois, 1976., Brenner, 1976: 30-75., Brenner, 1982: 16-113., Bringmeier, 1980., Broda, 1956., Burke, 1980: 21-29., Burke, 1984: 5-13., Burke, 1991., Burke, 1992: 293308., Burszta, 1950., Burszta, 1954: 37-59., Burszta, 1957: 42-63., Burszta, 1958., Chinot, 1989., Chiriot, 1976., Cracion-Ghitta, 1995., Christinsen, 1987: 227-42., Cumming, 1984., Cummington-Cummington, 1981., Cummington-Lucas, 1972., Dunare, 1984: 33-36., Eisenbart, 1962., Ewing, 1984., Fél-Hofer, 1969., Fél-Hofer, 1972., Fél-Hofer, 1974., Flórián, 1997: 585-768., Forrer, 1942., Gáborján, 1985: 212-50., Gáborján, 1985-1988: 19-53., Gáborján, 1987: 149-56., Gáborján, 1991/a: 345-52., Gáborján, 1991/b: 282308., Gáborján, 199/c., Gervers-Molnár, 1975., Gervers-Molnár, 1982., Gervers-Molnár, 1983: 279-315., Groth-Schachtenmacher, 1980., Hald, 1972., Hammond, 1976., Hampel-Kallbrunner, 1962., Hanika, 1937., Herald, 1981., Hill, 1970., Horváthová-Urbáncová, 1972., Irimie, 1959., Jacson, 1974., Kappus, 1996: 39-58., Klaniczay-S. Nagy, 1982/I-II., Klein, 1950., Krader, 1960: 76-90., 1972., Kiener, 19ö56., Laver, 1979., Lewenhak, 1981., Ludviková-Boudová, 1958., Markov, 1956., Marly, 1986., Maszlova, 1956: 543-723., Matejlo, 1972., McKracken, 1987., Müller, 1983: 51-54., Neamtu, 1981: 289-310., Newton, 1988.,
