Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa a 16-17. században: a táguló világ peremén

szegényedett nemesek rendelkeztek. A családot, ahonnan egy leendő beamter származott, a ,jó emberek" közé sorolhatták. Az elit életútjait keresztezte ugyan a tőke mozgása, de a nemesek nagy tömbjét mégsem repesztette szét. Még az udvari adminisztráció sem gyarapodott polgárszármazékokkal. Osztálykorlátok között hizlalták az újkori bürokráciát, a földesurak igényei szerint fejlesztették a közigazgatást is. Itt már polgárfamíliákból is válogattak a hivatalnokok soraiba. A nemesekben nem bíztak a harmadik rend képviselői. Az adminisztráció a városi adóhivatalokban, a céhtestületekben sem újult meg. A városi polgárság sündisznóállásokba húzódott. A gazdaság teljesítőképessége tehát nem sokat változott az elődök eredményeihez képest. Európa nagyobbik részén ezeket az állapotokat a népesedés teljesítményei alátámasztották. A demográfiai mutatók 1500-1700 között az Ibériai-félszigeten alig utalnak változásra (9,3-10,0 millió). Mintegy egynegyedével lett több a lakosság Itáliában, Franciaországban, a mai Benelux államokban (30,0-38,0 millió). A protestáns országokban (Angliában és Skandinávia-szerte) majdhogynem megkétszereződött (6,0-11,1 millió). Németországban jóval több, mint egynegyedével nőtt (12,0-15,0 millió). A kedvezőtlen adottságú alpesi és Duna-menti országok (Svájc, Ausztria, Magyarország) lakossága viszont majdhogynem megháromszorozódott (6,3-17,0 millió). Lengyelország népessége mintegy megkétszereződött (3,5-6,0 millió). A számokból úgy tűnik, hogy a katolikus mediterrán és atlanti országokban elmaradt a szaporodás a protestáns (és részben protestáns) országokhoz képest. Jelentős volt viszont a népesedés a hátrányos helyzetű és egyéb okok miatt elmaradott országokban. A történelmi haladás és az emberek biológiai gyarapodása kölcsönhatásban van egymással. A kihívások - párosulva a protestáns puritanizmussal - fékezték fajunk szaporodását. Ugyanakkor az életkörülmények konzervativizmusa alátámasztotta a népesedési görbe emelkedését. A gazdasági átalakulás és a társadalmi átrétegződés, másfelöl a népesedés tehát nem fedték egymást. A szegény parasztok, akiknek hitélete sem sokat változott évszázadok óta, miután semmiféle tapasztalatuk nem volt a születésszabályozás terén, sokasodtak. (Oroszországban a lélekszám 9,0 millió volt és 17,5 millióra nőtt.)

33 5.2. A KÁRVALLOTT VIDÉKIEK Miközben az Atlanti-Európa országaiban a gazdaságot és a társadalom átszerveződését a külkereskedelem, illetve ennek teljesítményei szerint a fogyasztási szokások alakulása szabta meg, Közép-Európa nagy részén mindössze a nyugati mintákat igyekeztek utánozni. Keletközép-Európalakói pedig - tétova lépésekkel - követték nyugati szomszédaikat. A különbségek ellenére a kontinensen mindenütt arra törekedtek, hogy sikerüljön kielégíteniük az élelmiszer-szükségleteket. Sokan mégis kudarcot vallottak, a 16. században beköszöntött „kis jégkorszak" éhínségekről vált hírhedetté a krónikákban. Ennek ellenére, úgy látszik nem voltak egyformák Európa egyes részein a földből élők 33 Abel, 1983., Astrom, 1963., Brunner, 1949., Cardini, 2000., Chmielinska, 1954., Faroqui, 2003., French, 1970: 103-25., French, 1983/1: 23-44., French, 1983/1: 65-81., Glabisz, 1905., Hinton, 1959., Hoensch, 1997., Katsiardi-Hering, 1996: 172-88., Köbler, 1999., Loewe, 1970., Malowist, 1966: 15-28., Mols, 1974/11: 15-82., Oppl, 1992., Ostrogorsky, 1966/1: 205-34., Ostrogorsky, 2001., Pach, 1963., Pickl, 1980: 98-128., Rausch, 1988., Rusinski, 1978: 209-57., Salewski, 2000., Saphiro, 1971., Udalcova, 1986/1III., Zabko-Potopowicz, I960., Weiss, 1980.