Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

A bennszülöttek a római majorok gazdálkodását látva, egyet s mást ellestek, némelyek eladható terményeik, sajtjuk, boruk okán versengett a megszállókkal, ezenközben többen akadtak közöttük olyanok is, akik megtanulták, hogyan kell okszerűen gazdálkodni. Voltak kelta vagy germán tehenészetek, amelyekben a gazdák nem csak kíváncsian bámulták, el is tanulták, sót kamatoztatták a római villák lakóinak élettapasztalatait. A major jövedelmet termelt. Előfeltétel, hogy a tulajdonosok között ádáz konkurenciaharc dúlt. A nagyobbak igyekeztek tönkretenni a kisebbeket. A Mediterráneumban (és főleg Itáliában) a gazdagabbak felvásárolták a kisebb földesuraságok birtokait, sőt tömegesen a parasztgazdaságok földjét, ennek folytán tömegesen föld nélkül maradtak, de semmi sem akadályozta őket abban, hogy a városokba költözzenek. Megtehették, állampolgárok voltak. A parasztok közül tehát sokan hátat fordítottak szülőföldjüknek és letelepedtek valamelyik városban. Legtöbbjük ingyenélő lett, mert semmihez sem értett, a vidéki mindentudás semmit sem ér a városban, ott mindig is szaktudásra volt szüksége annak, aki munkával kereste kenyerét. Az alantasabb munkákat rabszolgák végezték, a munkaerőpiac potenciális résztvevőinek mintegy a negyede rabszolga volt. Az itáliai városokba áttelepülők abból éltek, hogy megvásárolták tőlük magánosok vagy köztestületek szavazati jogaikat. Alighogy megmelegedtek a városi tűzhelynél, „ingyen" osztogatott élelmiszerekkel tartották fenn magukat. A politika üzlet lett. A mediterrán Európa mindennapi történelme lassanként átalakult. Még a távoli provinciákban is észlelhetők a változások. A messze északon, a kelták és germánok földjén másként alakultak a dolgok. Alkalmasint a rómaiaknak köszönhető Északnyugat-Európában is, hogy a vidék gazdaságában a római időkben elkezdett változások később, a korai középkorban új minőségbe csaptak át: elérvén kritikus tömegüket, bekövetkezett a gazdaság egészének változása. A limesen túlról betelepülő germánok alkalmazkodtak a helyi munkakultúrához, ezért a rómaiak által meghonosított régi technológia vagy az őket utánzók szaktudása sem ment egészen veszendőbe. A bevándorló germánok hódítókként érkeztek. Az északi törzsek elitjét képező klánokhoz tartoztak. Szűkösen éltek törzsterületükön, hódítottak és rátelepedtek az őslakosságra. A megszállóknak járó ajándékokban, adókban, szolgálók kisebbnagyobb csoportjainak munkájára tarthattak igényt. A rendszer jórészt már kiépült a római időkben. Le kellett gyilkolni a korábbi vezető réteget. Néhány emberöltő alatt lezajlott a váltás, hiszen a népvándorlás nem egyszeri helyfoglalás, hanem utánpótlással gazdagodó hullámokból állt. Bár sok fogyatékosságot kellett az embereknek megtapasztalniuk, valahogy mégis megéltek. Noha a múltba süppedt a római korszak mintagazdaságainak munkakultúrája, de néhol mégis biztató eredményeket értek el a gazdálkodók, mindenekelőtt az „új földesurak". Az eredmény nem maradt el. Itt-ott kedvezőbbek lettek a sötét korszak mezőgazdaságában az üzemvitel feltételei, a technológiákat hatékonyabban tudták alkalmazni az egymást követő nemzedékek. Csaknem mind meghaladták a barbárok teljesítményeit. A barbár örökség és a gyarmatosítók újításai keveredtek egymással. Azokon a területeken azonban, ahol nem érvényesült a romanizáció, tulajdonképpen semmi sem változott, nem újult meg a barbárok munkakultúrája. A kontinens egyes nagytájai között tapasztalható egyenlőtlenségeket a mondott gazdasági és szociális tényezők is megerősítették. Ugyanakkor a kereskedelem veszített lendületéből. Ahhoz képest, amit valamikor még a civilizált világban teljesített az áruforgalom, a „sötét középkorban" már csaknem minden elenyészett. A korszak hajnalán már alig maradt a cserefolyamatok résztvevőinek energiája, bár végképp sehol sem szűnt meg működni ez a gazdasági ágazat. Eltűntek azonban a pénzemberek, a Mediterráneumban használt érmékkel (főleg arab