Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században
A törzsökös arisztokráciához és az egyházhoz társult a polgárság. Tekintve, hogy a pénzt senki sem tudta befektetni, látványos módon szabadultak meg a gazdagok az aranyaktól. Divat lett - mondhatni jótékonykodva - fedezni a lakóházakhoz mérten hatalmas templomok építési költségeit. A település (város vagy falu) kegyura állta a költségek nagy részét. A polgárok versengtek a hübérúrral. Az építkezéseken a parasztok és más szegény emberek segédmunkások voltak a jól fizetett szakiparosok mellett. Dolgoztak ők is, mert erkölcsi kötelességüknek vélték építeni templomukat. A túlvilágba vetett hit az örökkévalóság igézetét belekeverte a hétköznapok - olykor alantas - gondolkodásába. Ha valaki adományokkal járul hozzá a templomépítéshez, az akadályokat kikerülve jut a mennybe. Valójában a beruházások nagy része presztízsérdekeket szolgált. A polgárok testületei is jókora távolságból látható, magas tornyú templomot építve versengtek az urakkal. A város jelképe lett a messzi földről látható templomtorony. Azonban a látvány mögött ott húzódott az igazi probléma, mely alighanem abból adódott, hogy a kereskedelmi tőkét nem tudták átalakítani ipari tőkévé, alig adódott beruházási alkalom számukra. Az építkezésen levezették a gazdaság felesleges energiáit. Ez a látványos építkezés a pénzköltés szokásos módja lett idővel az Elbától keletre is. A mesterségbeli tudás adva volt számukra. Az ezredfordulót követően a templomok révén terjedt az új technológia. A középkorban a városok szélén már mindenütt téglaégető kemencék füstölögtek, távolabb követ fejtettek, a bányászok kocka-alakzatokat faragtak és a készterméket fuvarosok szállították egy-egy bányából az építkezéshez. A fuvarosok parasztok voltak, amit végeztek, jobbágyi szolgáltatás volt, a templomépítő kegyúrnak nem kellett fizetni érte. A Dél-Európában tapasztaltakhoz hasonlóan az Alpoktól északra is törekedtek arra, hogy monumentális látványokkal büszkélkedhessenek, kőfalakkal hatalmas templomokat emeltek. Valószínűleg a hollandiai ciszterciták jöttek rá arra, hogy a folyami iszapot összekeverhetik homokkal és agyaggal, majd a formázott kölöncöket kiégethetik. A Német-síkságon a 12. század után lassanként a tégla lett a leggyakoribb csereszabatos építőelem. A fatemplomok kora lejárt. Templomok, várak, kolostorok, városházak után a középkorban már sok polgárházat is építettek téglából. Az igényesebb technika terjedésével együtt alkalmazták a lakáshasználat célszerű újításait is. A keletközép-európai városépítészet előzményei a középkorban Dél- és Közép-Európában tanulmányozhatók. 22 22 Albion, 1926., Austin, 1986: 95-103., Bácskai, 1965., Bogucka-Samsonovicz, 1986., Christaller, 1933., Cipolla, 1967., Coornaert, 1948: 22-55., Dollinger, 1964., Ennen, 1951., Ennen, 1971., Fox, 1976., Francastel, I960., Ennen, 1980., Ennen, 1987., Graus, 1971., Gregory, 1994: 484-86., Gringmuth-Dallmer, 1977: 61-77., Gutkas, 1972: 229^5., Hamm, 1976., Haseloff, 1970., Hodges, 1982: 13-25., Hodges, 1988., Isenmann, 1988: 231-44., Jankuhn-Schlesinger-Steller, 1975/1— II., Kejr, 81-142., Keyser, 1958/1— II., Kubinyi, 1971: 58-78., Kubinyi, 1972: 39-56., Kubinyi, 1999: 499-518., Kubinyi, 2000., Kiihnel, 1967: 736., Landesdenkmalamt, 1992., Le Goff, 1962., Maschke, 1964: 306-35., Meckseper, 1982., Miller, 1989: 360-90., Miller, 1990: 321-55., Mitterauer, 1980: 22-51., Noonan, 1983: 201-64., Oppl, 1992., Pickl, 1980: 93-128., Rausch, 1988., Reiningshaus, 1981., Russel, 1972., Schaube, 1897: 248-308., Thrupp, 1965/III: 23080., Verhulst, 1989: 1-35., Wissel, 1929/I-II.
