Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

faluközösség volt és egyetemlegesen rótta le szolgáltatásait földesurának. Még a helynevek is őrzik az egykori adórendszer emlékét. A magyarországiak közül akik a földet művelték: Szántód faluban laktak, akik halat fogtak: Halászi birtokon éltek, a vadászok Ebes, Vizslás, Solymár stb. falvak lakói voltak. Az Árpád-kori Magyarországon keletkezett adománylevelek (a „Tihanyi" stb.) ezt a gyakorlatot tükrözik. Valamennyi európai nyelvben fennmaradtak az ilyen rendszerre valló és hozzájuk hasonló falunevek ott, ahol a szolgálónépek kora középkori tulajdonlási szokásai szerint tartották el földesurukat. A királyi földeken különösen sok volt az ilyen szolgáltatásokat nyújtó település. Aztán változott a rendszer. A királyok az egyházi intézményeknek és a király katonai kíséretének, tulajdonképpen a világi földbirtokosoknak adományozta egy-egy királyi birtok tulajdonlási jogát. Az egyházi intézmények és a világi földesurak nemzedékről nemzedékre továbbadták a jogokat. Magántulajdonosok lettek, egy-egy közösség tagjait nemsokára hasonló helyzetbe hozták. A külföldről telepített parasztokat eleve magánföldtulajdonosként ültették földjükre. Sok helyütt még a királyi fennhatóság idején megváltoztatták a szolgáltatási szervezetet. Ezt a megoldás az egyházi és a világi birtokosok is hovatovább valamennyien követték. A nemzedékenként újrarendezhető földbirtoklási rendszer azonban megmaradt Kelet- és Délkelet-Európában. A közösség fiktív tulajdonát az uralkodó bírta. Ilyen a keleti és az ázsiai gyakorlat. A bizánci tulajdonlás tovább élt Oroszországban és a török szultánok birodalmában. Az utóbbiakban csak a modern civilizáció számolta fel az ősi és ugyancsak ósdi rendszert. A 13-14. században (nyugati minták nyomán) már egész Keletközép-Európában ebben a rendszerben dolgoztak és adóztak a kisemberek. Mindannyian jobbágyok lettek. Most már a föld tulajdonával egy-egy család feje rendelkezett, a jószág birtoklása és örökíthetősége volt az a kulcsprobléma, amely meghatározta az átalakuló társadalom rétegmozgásait. A parasztok és a földesurak viszonyát alapvetően ez a problematika határozta meg. Ahol Európában végbement ez az átalakulás, a parasztok igyekeztek megtartani ősi jussukat és ellenállni mindazok igyekezetének, akik tulajdonuk szétforgácsolására törekedtek. Ellenálltak utódaiknak, akik az örökösödés révén kisebb gazdaságokra osztották volna apáik birtokát, és ellenálltak a földesuraknak is, akik szolgáltatások követelésével közvetlenül vagy közvetve kezdeményezték a parasztok elszegényedését. Ebből a csapdából a fölös népesség költözése révén találtak kiutat. Ez a megoldás kedvezett a földesuraknak, mert lakatlan birtokaikat munkaerővel népesíthették be, másrészt kedvezett a parasztoknak, mert teljes értékű gazdálkodókként új fejezetet nyithattak életükben. Európában mindenütt zajlott a középkori munkaerő-vándorlás. Anglia, Franciaország lakatlan területeit az örökséghez nem jutott és ezért elvándorolni kényszerült parasztok népesítették be a 10-15. században, s hasonló folyamatok zajlottak le Németföldön. A közép-európai népesség mobilitása azonban nemcsak a kontinens fókusza tájékán változtatta meg a laksürűséget, hanem - jelentős tömegeket bocsátva ki - néhány évszázad alatt átalakította Keletközép-Európa etnikai összetételét. A munkaerő-vándorlás a feudális Európa talán legfontosabb gazdasági és szociális megnyilvánulása volt. A társadalom átrétegződése azonban teljes mértékben különbözött a modern időkben tapasztaltaktól. Az egész mechanizmust akkoriban is elsősorban az emberek anyagi érdekeltségének változása működtette. A földesúr parasztjainak eredeti lakóhelyeiken főként munkavégzéssel kellett részt venni az elit fenntartásában, ám új lakóhelyükön letelepedve változtak kötelezettségeik. Ettől kezdve termény- és pénzszolgáltatást kellett fizetniük. Tekintve, hogy a javak szállítása is szerfelett körülményes volt, a földesurak pénzt követeltek a parasztoktól. Minden jel szerint a történelmi színjáték szereplőinek mozgása meghatározott szabályok szerint ment végbe. Az egyes csoportok