Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

ÖSSZEGZÉS

Öss^eg^és 275 segédanyagokból. A tudatosság jelei fedezhetők fel az uradalmi erdészeti hivatal intézkedéseiben, amikor az égetőhelyek kijelölésével a településeket specializálódásra kényszerítette. így váltak a répáshutaiak szénégetőkké, a bükkszentkereszüek pedig mészégetéssel foglalkoztak elsősorban. Az első üvegkészítők és erdei munkások megtelepedése óta az erdő mellett az állattartás volt a megélhetés másik forrása. Az eddigi felfogással ellentétes megállapításra jutunk a falvakhoz tartozó és a falvak által bérelt rétek és legelők nagyságát tekintve. Ezek bőséges takarmánykészletet biztosítottak az állatállomány számára. Néhány takarmányvásárlásra vonatkozó adatból és téli tartásra utaló jelből nem szabad ennek ellenkezőjét állítani."' Az egy főre jutó állatállomány sokkal magasabb volt, mint a Bükkalján levő településeken. Az állatállomány nagyobb hányadát a szarvasmarha és a sertés jelentette, ami nyilvánvalóan az élelmezés szempontjából lényeges. Egy 1867-ben készült élelmezésstatiszükai felmérés szerint a hutatelepüléseken jóval több húst, szalonnát, tejet és tojást fogyasztottak, mint a környező falvakban, nem is szólva a gömöri és nógrádi településekről.

11 Az igásállatok kisebb aránya természetes, hiszen csak a falvak egy rétege élt fuvarozásból. Az igás ökröket rövid távú (10—20 km) nagy teherszállításokra használták. Ökrös fogatokkal történt a faközelítés és a fa lillafüredi, vasúti rakodóba szállítása. A lovak jellemző fizikai tulajdonságuk miatt távolsági fuvarozásra, mész- és faszénszállításra voltak igazán megfelelőek. 10 VigaGy., 1986. 47, 52. 11 Márkus M., 1984. 214.