Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

ÖSSZEGZÉS

sok kiscsoportos munkalehetőséggel. így a nők tovább megőrizhették a szlovák nyelvet a családban. Egészen másként alakult Répáshuta és Bükkszentkereszt (Ujhuta) kétnyelvűsége. Mindkét településen megmaradtak a régi, ldscsoportos, családi szervezetű munkalehetőségek és így a család és a munkahely nyelvhasználata azonos volt. A magyar nyelvvel a kapcsolatot a fuvarosok tartották. A nyelvhasználatot az iskolai oktatás és a hivatali ügyintézés sem korlátozta. Az első világháború után a nyaralók terjesztették a magyar nyelvet és a fiatal menyecskék körében is terjedt a nyelvhasználat, akik a városokban cselédnek álltak. A szlovák nyelvhasználatnak a második világháború utáni lakosságcsere vetett véget, mivel a lakosság döntő része visszatelepült Csehszlovákiába. A Bükk hegység telepes falvai valójában ipari kolóniák voltak, ahol a telepítés legfőbb tényezője az erdő illetve az ipari alapanyag. A telepítő erő tehát egy újfajta gazdasági igény, a manufakturális ipar volt, amely — a kor általános fejlődési trendjei mellett — sajátos kulturális válasz e terület gazdasági kihívására. E telepek benépesülése tehát nem a korábbi népesség reprodukálását jelentette — mint a telepes falvak jelentős része esetében -, hanem olyan új terület kolonizálását is, amely korábban lényegében kívül esett az itt élő magyarság érdeklődési körén, annak eltérő életmódja miatt. A hegység belsejében kialakult települések népessége a gazdasági év egészében speciális tevékenységet folytatott. A három falu (Bükkszentiászló, Bükkszentkereszt és Répáshuta) vidéke ily módon sajátos termelési táj, az erdőmunkák és az erdei iparosok zónája. Az idegen ajkú népesség révén különállással rendelkező műveltségi csoport, szlovák nyelvi és kulturális szubsztrátum. Az önálló műveltségi csoport talán leglátványosabb megnyilvánulása az erdők sokoldalú hasznosítása, új mű-