Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

ÜNNEPEK, SZOKÁSOK ÉS HIEDELMEK

a Zempléni-hegység falvaiban és szórványosan az alföldi szlovákok között is. A zmorát úgy lehetett felismerni, ha a zmorának vélt személy után mentek és ellenkez őleg a lába nyomába léptek, majd a lépést kereszt alakban végezték. A keresztbe lépés megkötötte az ártalmas lényt, aki nem tudott továbbmenni. A zmora a boszorkányhoz hasonlóan adta át halálos ágyán a tudományát. A mellduzzadást alkalmanként a boszorka és a vodnababa ártó tevékenységének is tulajdonították. A vodnababa (vízi asszony) az erdőben a mocsaras helyeken élt. Az éjszakai vándorokat, főként a férfiakat letérítette a helyes útról, becsalta az erdőbe a mocsaras helyekre, ahol azok megfulladtak. Nem bántották az embereket, csak hangokkal ijesztgették, akadályokat emeltek az útjukba, hogy akaratuknak megfelelően letérjenek az útról. A zmorához hasonlóan éjszakánként beosontak a házakba és szopták az alvók mellét. A vodnababák legártóbb tevékenységének a gyermekek kicserélését tartották. A vízi asszony az egészséges gyerekek helyébe a sajátját tette. A váltott gyerek idéden volt, soha nem tanult meg beszélni és rengeteget evett a néphit szerint.

14 A vodnababához hasonló ártó lény volt az endzsibaba (endsdbaba), amely ind^ibaba, end%ababa néven is előfordul a róla keringő történetekben.

15 Ezek a lények a vodnababákhoz hasonlóan az erdők vizenyős, mocsaras részein éltek. Nagymellű, meztelen aszszonyként azonosították őket, akik fatörzsön ülve nagy könyvet olvastak és kizárólag a nőket térítették el az űtról a mocsárba. Az endzsibabák is a gyermekekre voltak a legveszélyesebbek a hiedelem szerint. Az olvasó és mindenekelőtt a kenyér volt a legfontosabb védekezési esz14 Vö. Barna G, 1984. 338. 15 Névelőfordulásait közli Sipos L, 1958. 255.