Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

ÜNNEPEK, SZOKÁSOK ÉS HIEDELMEK

A bába is mondta, de magyarul: Pogányt viszünk, keresztyént hozunk. Tartsa meg az Isten az anyaszentegyháznak díszére. Szenteltvízzel is meghintették a gyermeket és elindultak. Amikor visszaértek, ismét elmondták az elinduláskor is elmondott mondókát és bemutatták a gyereket a szobában lévő Szűz Mária-képnek is, majd ágyba fektették. Ezt az eseményt követte a keresztelői lakoma (Krst'ini). A kisgyerek egyéves koráig nem nézhetett tükörbe, nem vághatták le a körmét és a haját sem. Ha tükörbe nézne, nem tudna beszélni. A körmeit is anyja rágta le, mert ha levágná, nem lenne szégyell ős. Ha a haját lenyírták volna, akkor az ritka lett volna. A gyereket tilos volt ádépni, mert kicsi növésű marad. Ha széken lóbálta a lábát, azt mondták, nagy bajt (psota) hív. Ha a gyerek felső fogai előbb nőttek ki, baljós előjelnek tekintették, azt hitték, hog}

7 meghal. A házasságot a hutásfalvakban a családalapítás egyetlen és nélkülözhetetlen eszközének tartották. A lányok viszonylag korán, 16—18 évesen mentek férjhez. A 20 éven felüli lányokat már megszólták, és vénlánynak titulálták. A legények kivárták a katonaévet és általában csak leszerelés után nősültek. A 28—29 éves legényeket már agglegényeknek tartották. A fiatalok általában ismerték egymást, mivel a kis települések lélekszáma alig volt néhány száz. Azonban több alkalom volt a szorosabb kapcsolatok kialakítására is. Répáshután és Bükkszentlászlón a nagyobb házaknál rendezett mulatságok voltak a legkedveltebbek. Bükkszentkereszten már a korai időszakoktól vendéglőben rendezték a bálokat. A fonó nem ismert egyeden településen sem, hiszen a kendert vásárolniuk kellett és legfeljebb az asszonyok jártak össze közös munkavégzésre. Gyakori